A Tetris Challenge névre keresztelt legújabb internetes kihívás elsősorban a szolgálatot teljesítő erőknek szól – mint rendőrök, tűzoltók és mentősök. Az egész lényege hogy egy olyan képet kell készíteniük, ami felülről ábrázolja egyik járművüket, mellette kipakolva annak teljes felszerelését szép, precíz, élére állított rendben. Végül a legénységnek, a teljes személyzetnek is rá kell feküdnie a képre. Egyébként magát a leltározós fotó- egyben beállítástípust a fotós szakma knollingnak hívja.
Úgy tűnik, a külföldről indult játékban a magyar hatóságok emberei is örömmel részt vesznek, nem mellesleg azért, mert a humor faktor mellett az akció nem kevés társadalmi haszonnal is bír: a lakosság olyan helyekre pillanthat be, melyeket eddig nem láthatott. Miközben közérdekű, ami eddig rejtve maradt.
A legutóbbi poszt a Magyar Honvédség Facebook oldalán látott napvilágot: a kutató-mentő katonák egy Mi-17-es helikoptert pakoltak ki, ahogy a képen a kihívás szabályainak megfelelően természetesen a hajózó személyzet is látható.
Őket a Magyar Honvédség 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezrede hívta ki, akik előttük teljesítették a kihívást:
Magyarországon a Készenléti Rendőrség által készített fotóval indult be a kihívás, de nem maradt ki szerencsére az Országos Mentőszolgálat sem. Arról pedig korábban mi is beszámoltunk, hogy milyen elképesztően kreatív koncepcióval teljesítette a kihívást as kaposvári múzeum.