Életmód

Első magyar nőként jutott fel az 5 ezer méter feletti csúcsra a nyúli főiskolás

Pákozdi Izabella főiskolára jár, a Yukhin-hegyet mászta meg Kirgizisztánban.

Első magyar nőként jutott fel egy nyúli főiskolás az 5120 méter magas kirgizisztáni Yukhin-hegy csúcsára – írja a Kisalföld.hu.

Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Pákozdi Izabellát 17 évesen az édesapja vitte el a mászóterembe, hogy felerősítsék egy kicsit, de már túl van több teljesítménytúrán és élete első expedícióján is. A fiatal lány a szüleivel él, főiskolára jár, és mindene a hegymászás.

„Tizenhét éves voltam, valami erősítő sportot kerestem a nyárra, apu vitt be a mászóterembe. Emlékszem, apu azt kérte a srácoktól, hogy rakjanak rám izmot, mert attól fél, hogy elfúj a szél. Tényleg nagyon vékony voltam. Az Ibexben nagyon családias a hangulat, megtetszett a hely, és hogy rögtön befogadtak, pedig én voltam ott a legfiatalabb” – mondta Izabella a lapnak.

Izabellát Kovács Albert, a volt edzője vitte el először sziklát mászni a Bakonyba. „Ereszkedtünk, szereltünk, de nem volt benne gyakorlatom, előtte nem futottam, nem csináltam teljesítménytúrákat, kifejezetten kényelmetlen volt a helyzet – emlékezett vissza. – Ügyetlennek, erőtlennek éreztem magam, nem is értettem, mit keresek ott. De Albert nem az az edző, aki hagyja, hogy elhatalmasodjon rajtam a kétségbeesés, így aztán nem sokkal később már a Schneebergen találtam magam. Ez volt az első komoly hegymászásom, nem találtam ott sem a helyem.”

Mégsem adta fel, mint mondja, a fordulópontot Ausztria legmagasabb hegycsúcsa, a 3798 méter magas Glockner meghódítása hozta meg a számára 2016 nyarán. „Elindult bennem a kíváncsiság, hogy mi van még bennem. Vajon milyen magasra tudok feljutni? Meddig bírnám?” – magyarázta.

A Yukhin megmászása volt az első expedíciója. „Amikor felértünk, furcsa érzés volt, hogy a többiek jöttek gratulálni, meseszerű volt az egész. Az éjszakát fent töltöttük a csúcson, aztán hajnalban a fagyos havon, a nyomokban haladva indultunk lefelé. Számomra az alaptáborba való lejutás katartikusabb élmény volt, mint a csúcs elérése. Nagyon elfáradtam és nagyon büszke voltam magamra. Megcsináltam.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top