Szabadon engedik a magyar származású arisztokratát, aki bedrogozva ölte meg ismerősét

nlc | 2019. November 28.
A férfi ügyvédei szerint annyi kábítószert fogyasztott, hogy nem volt tudatában annak, mit csinál.

Hamarosan szabadlábra kerül Bennet von Vertes, egy német–magyar arisztokrata család sarja, aki 2014-ben brutális gyilkosságot követett el, később pedig megerőszakolt egy nőt.

A férfi 2014-ben egy 23 éves egyetemi ismerősét látta vendégül a Zürichi-tó mellett, de a találkozóból szörnyű gyilkosság lett: von Vertes lenyomott a fiatal torkán egy gyertyát, üveggel agyonszúrta, és halálra verte egy gyertyatartóval.

Három évvel később 12 és fél évre ítélték szándékos gyilkosságért és egy nő megerőszakolásáért, utóbbit máskor, Londonban követte el.

Most azonban az erőszak vádja alól felmentették, a gyilkosságot pedig gondatlan emberölésre módosították, mert von Vertes bedrogozva követte el a tettét. Ügyvédei szerint annyi kábítószert fogyasztott, hogy nem volt tudatában, mint csinál, sőt egyetemi ismerősét zöld szemű, piros fülű földönkívülinek képzelte.

Azt állítják, ugyanez történt a londoni erőszak idején is. Mivel a férfi már ült három évet, egy terápia után szabadulhat is. A megölt egyetemista családja nem érti, hogy engedhetnek szabadon egy olyan embert, aki ennyire veszélyes.

(444)

Exit mobile version