Igazi rémálom: altatás után is végig ébren volt műtét közben a beteg

Hercsel Adél | 2019. December 13.
A nő a műtét alatt végig szenvedett, azóta is poszttraumás stressz szindrómája van és rémálmok gyötrik. A bíróság időközben ítéletet hozott az ügyben.

Egy harmincas évei végén járó brit nővel történt meg még tavaly a szörnyű eset, amikor a Yeovil Körzeti Kórházban műtötték, ám az altatás nem sikerült kellően, ezért mindent, leginkább fájdalmat érzett a teljes hasi operáció alatt.

A nő ugyan észlelte, hogy valami nem stimmel, hiszen korábban altatták már ugyanezzel a technikával, gerincbe adott érzéstelenítővel. Mozogni és beszélni viszont nem volt képes, mivel oxigénmaszk volt rajta, és a felsőteste egy függönnyel volt elválasztva a hasától. A beteg később azt nyilatkozta, a mai napig poszttraumás stressztől és rémálmoktól szenved.

Az ügy kivizsgálása most zárult le a bíróságon, ahol kimondták, hogy a műtétet végző kórházi személyzet felelős a történtekért, akiknek intő jelként kellett volna érzékelniük, hogy a nő vérnyomása operáció közben emelkedik. Ennek ellenére semmit sem tettek.

Via

Kiemelt képünk illusztráció

Exit mobile version