Trend

Leszakadt Erika szemhéja a plasztikai műtét után, eltűnt a kókler sebész

Tönkretette az orvos az arcát, mégsem akarja kifizetni a kártérítést. Hiába a jogerős ítélet, Erika futhat a pénze után...

A Facebookon keresztül próbálja meg behajtani László Erika egy magyar orvos tartozását. Egy baleset után fordult plasztikai sebészhez helyreállító műtét végett, de azt az orvos elrontotta. A bíróság 18 millió forintot ítélt meg az asszonynak, ám mire az ítélet megszületett, a doki eladta cégét, és köddé vált, írja a Ripost.

László Erika Fotó: Facebook

László Erika egy kerékpáros balesetben sérült meg 11 évvel ezelőtt, jobb felső szemhéját szerette volna helyreállíttatni, így felkeresett egy elit budai magánrendelőben dolgozó plasztikai sebészt, dr. Sz.-t. „Kedves volt, határozott és magabiztos: teljesen bizalomgerjesztő. Amikor megvizsgált, azt ajánlotta: csináljunk egy teljes arcplasztikát, amelynek során a szemhéjamat is rendbe rakja. Rákérdezett arra is, hogy a számat szeretném-e feltöltetni, illetve hogy a melleim ereszkednek-e már. 54 éves voltam akkor, és nem akartam bohócot csinálni magamból. A szememet mindenképp meg kellett csináltatni, de a többire nemet mondtam” – mondta el a lapnak Erika.

A műtét után azonban leszakadt a szemhéja, ugyanis az orvos  2-3 fonal helyett csak egy szállal rögzítette. Ezt a technikát akkor már régen nem alkalmazták Európában, és azóta itthon, Magyarországon sem – derült ki később Erika számára.  A műtét után Erika vízivás közben hányni kezdett, amitől elszakadt a szemhéját tartó fonál, és ömleni kezdett belőle a vér. „Ezután 3 évig egyáltalán nem tudtam becsukni a jobb szemem, és még a mai napig sem tudom teljesen” – árulja el Erika.

Az orvos ingyenes rekonstrukciót ajánlott fel, amit egymás után ötször végzett el, a hatodik félresikerült beavatkozás után egyszerűen kirakta Erikát a praxisából, és semmilyen kártérítést nem ajánlott fel az elmúlt 10 év során. Mivel Erikát itthon már senki sem vállalta el, ezért végül az Egyesült Államokban, Beverly Hillsben hozták helyre, közel 4 millió forintért. 

A nő beadta a kártérítési igényét a bíróságon, és a per éveken keresztül húzódott, több szakértőt is felkértek. Végül idén szeptemberben hozták meg a végleges ítéletet, a napokban emelkedett jogerőre. Eszerint Erikának a kamatokkal együtt 18 millió forint jár, csakhogy a neves budai praxis időközben gazdát cserélt, a tőkét kivonták belőle, és hiába a jogerős ítélet, nem kötelezhető fizetésre. Ennek ellenére Erika nem adja fel a küzdelmet, és jogi úton harcol tovább az igazságáért.

Erika már könyvet is írt kálváriájáról, a vele készült korábbi interjút ezen a linken olvashatjátok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top