Életmód

Kevés embert szeretnek annyira a diákjai, mint ezt a szórakoztató, 69 éves fizikatanárt

Egyszerűen nem lehet nem imádni. Videó.

Igazi rajongótábora van a Virginia-i Tidewater Community College 69 éves fizika tanárának.

David Wright 1974-óta tanít az intézményben és tudja, hogy a fizikaórák igencsak unalmasak tudnak lenni, pláne azoknak, akik teljesen más területen szeretnének majd továbbtanulni. Ezen szeretett volna változtatni. 

Wrightot imádják energikus, a diákokat bevonó és nagyon szórakoztató óráiért, de eddig csak a suliban ismerték. Mindez megváltozott, mikor egyik tanítványa a világhírbe repítette azzal, hogy feltöltött róla egy videót Twitterre.

A közel 70 éves tanár fel-alá ugrál, lila sapkában magyarázza a szabadesést, fut, fagyit készít és földön fekve mutat be dolgokat. Az iskola szerint Wright, akit két éve az év tanárának is megválasztották, az évek során csak energikusabb lett. Négy gyereke és hét unokája is van.

(via)

(Kiemelt kép: Tidewater Community College)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése