Életmód

A királynő, aki sosem fürdött

Kasztíliai Izabellára nem mondhatjuk, hogy pocsékolta volna a vizet, de akkoriban ez teljesen normális volt.

I. (Katolikus) Izabella kasztíliai és leóni királynő (1474–1504) megítélése nem egységes. A spanyolok szemében az egyik legnagyobb uralkodó volt, csatáit rendre a csatamezőn és nem a szobájából vívta. Ő és férje egyesítették Spanyolországot, és egy erős, központilag irányított országot hagytak maguk után.

Politikailag is ügyes döntéseket hozott, arról nem is beszélve, hogy 1492-ben saját ékszereit zálogosította, hogy Kolumbusz Kristóf három hajóval elindulhasson az ismeretlen felé.

Ugyanakkor Izabella ötlete volt Spanyolországban az inkvizíció, az emberek elevenen történő elégetése, országából a zsidók és mórok kiűzése. Számára az egységes birodalomba nem fért bele a kisebbség, mert ezzel állandó bajok jártak volna.

Kasztíliai Izabella saját bevallása szerint életében kétszer fürdött: egyszer, amikor megszületett, majd még egyszer a házassága előtt. Azt nem mondhatjuk rá, hogy pocsékolta volna a vizet. Igaz, abban az időben ez teljesen normális volt. A nemesek fürdés helyett alsóneműt cseréltek, a szegények azt sem.

A kasztíliai örökösödési háborúk idején a királynő megfogadta, hogy Granada bevételéig nem fog se fürdeni, sem inget váltani. 1474-ben koronázták meg, és a fogadalom valószínűleg ebből az időből datálódik. Granadát pedig csak 1492-ben sikerült elfoglalniuk. Innen származik az „Izabella szürke” kifejezés.

Még többet megtudhatsz Kasztíliai Izabella kalandos életéről és a palotában uralkodó higiéniai viszonyokról, ha elolvasod a Moravcsik Andi bejegyzését a Caféblogon!

(Kiemelt kép: Wikipédia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top