Ó, a fenséges lovak, megannyi köztéri szobor és milliókat érő festmény szereplői, kisgyerekek álomajándékai, erőtől duzzadó telivérek, elegánsan ugró kancák, sebesen száguldó paripák! Valahogy így viszonyulunk a lovakhoz, már akit nem tör ki a frász a több száz kilós teremtményektől. A valóság, ahogy sok esetben, most is kicsit más. A Lolz blogon jelent meg az alábbi írás, amelyből egyrészt érződik a lovak iránt érzett feltétlen szeretet, de szerencsére a szerző kellően önironikusan közelít a témához és nem fél kiröhögni a patásokat, akik – akárcsak az emberek – néha kifognak egy-egy gyengébb pillanatot, amikor nem a legnemesebb arcukat mutatják az embereknek. Lássuk, mi az igazság a lovakkal kapcsolatban:
Ki mondta, hogy a lovak nem lehetnek viccesek? (Fotó: iStockphoto)
„Van nekem két kis hülye lovam – írja a poszt szerzője. – Most szépíthetném, hogy nem a gazdájukra ütöttek, pedig de. Elképesztő, hogy ezek az egyébként rettenetesen okos és nagyon magas érzelmi intelligenciájú állatok milyen bazi hülyék tudnak lenni. Annak idején a régi házunkban szokásos karám volt, vízszintesen elhelyezkedő elemekből. Na, ezt a típust kellett úgy sztornózni, ahogy volt, mert kimásztak rajta, mint rossz gyerek a játszótéri palánkon, néha pedig fennakadtak és ott lógtak halál nyugisan, amíg a szerencsétlen gazdájuk haza nem ért és egy heveny infarktus – valamint egy rövid előadás a családon belüli szaporodás káros genetikai hatásairól – után le nem szedte őket.
Ez pedig még csak egy a vicces lovas történetek közül, ha pedig a folytatásra is kíváncsi vagy, kattints a Lolz blogra!