Szabadidő

Életmentő malactól a háborúban kitüntetett lóig: hős állatok a világ körül

Összeállításunkban négy- és kétlábú – sőt lábatlan! – hősöket mutatunk be.

Október végén az amerikai hadsereg különleges egységei lecsaptak az ISIS korábbi vezére, Abu Bakr al-Bagdadi rejtekhelyére, és sarokba szorították a terrorszervezet első emberét, aki gyerekeivel együtt felrobbantotta magát. Az akcióban fontos szerep jutott egy Conan nevű katonai kutyának, amely egy ruhadarab alapján vezette nyomra a katonákat – az állatról még Donald Trump amerikai elnök is közölt egy fotót Twitter-oldalán.

Nem Conan az egyetlen állat, amely komoly segítséget nyújtott az embereknek, sőt akadnak olyan jószágok is, amelyek egyenesen életet mentenek – gazdáikét, esetleg teljesen idegenekét, mint például az a macska, amely a minap egy babát óvott meg attól, hogy leessen egy lépcsőn. Itt az idő tehát, hogy lerójuk tiszteletünket a hős állatok előtt!

 

Természetesen ki mással lehetne kezdeni egy ilyen listát, mint a legismertebb magyar mentőkutyával, a Mancs nevű németjuhásszal. Mancs sajnos már 2006-ban elpusztult, a kilencvenes években azonban évente (!) 120-150 alkalommal is riasztották, ha földrengések, lavinák vagy más természeti csapások után az eltűnt embereket kellett felkutatni. Emlékezetes, hogy 1999-ben egy törökországi földmozgást követően Mancs talált meg egy kislányt, aki már napok óta a romok alatt feküdt. A kutya hőstetteiről 2014-ben Mancs címen film is készült.

Mancs saját szobrot is kapott Miskolcon (Fotó: Wikipedia)

Oroszlánok vigyázták az eltűnt kislányt

Mancs képzett mentőkutya volt, vagyis „szakmaként” űzte az életmentést, akadnak azonban olyan esetek is, amikor vadon élő állatok sietnek az ember segítségére. Így volt ez például 2005-ben, amikor hét férfi elrabolt egy 12 éves etióp lányt, és arra akarták kényszeríteni, hogy házasságot kössön az egyikükkel. A kislányt egy hét után találták meg a rendőrök egy vidéki tanyán – a hét férfinek nyoma sem volt, a gyereket három kifejlett oroszlán őrizte. Nem bántották, láthatóan úgy helyezkedtek el körülötte, hogy a lehető leghatékonyabban védjék.

„Ha az oroszlánok nem vigyáztak volna rá, sokkal rosszabb is történhetett volna vele, például emberkereskedők is rátalálhattak volna” – mondta akkor az Associated Pressnek nyilatkozva Wondimu Wedajo, a közeli kisváros rendőr őrmestere, Stuart Williams, a helyi vidékfejlesztési minisztérium vadállatokkal foglalkozó munkatársa pedig hozzátette: „Egy fiatal lány sírása hasonlíthat az oroszlánkölykök által kiadott hangokra, ez magyarázhatja, hogy az állatok miért nem bántották.” Az oroszlánok a rendőrök érkezésére egyszerűen visszahúzódtak, hátrahagyva nekik a riadt, de egyébként épségben lévő kislányt.

Szögekkel a lábában is kereste az embereket

Lily egy Mancshoz hasonló mentőkutya, amelynek fontos szerepe volt a 2011-ben Missouri államban tomboló tornádó áldozatainak felderítésében, különösen a Joplin nevű kisvárosban, ahol az 1974-es Glazier–Higgins–Woodward tornádók óta a legpusztítóbb szélvihar tombolt nyolc évvel ezelőtt. A tornádó 158 ember halálát és több mint 1150 sérülést okozott, nem beszélve a közel hárommilliárd dolláros anyagi kárról.

A helyszínre érkező mentőkutyák közül Lily volt a legkülönlegesebb, mivel társaival ellentétben nem volt teljesen egészséges: autoimmun-betegségben szenvedett. Ennek ellenére fáradhatatlanul kutatott a romok alá szorult emberek után, amiben az sem akadályozta meg, hogy a lábát többször csúnyán megvágta, sőt több mancsába is szögek mentek. Gazdája szerint szinte meg sem nyikkant, mert csak arra koncentrált, hogy mindenkit kiszagoljon, aki bajba került.

Lily, a joplini tornádó egyik legnagyobb hőse (Fotó: Wikipedia)

Életmentő kismalac

Pennsylvaniában került a figyelem középpontjába Lulu, a csüngőhasú kismalac, amelyet gazdája, Jo Ann Altsman háziállatként tartott a lakásban. Ez volt egyben a szerencséje is, ugyanis egy nap váratlanul szívrohamot kapott, Lulu pedig érzékelte, hogy valami baj érte, ezért egy darabig az ajtó előtt visított, majd saját patái közé vette az irányítást: az ajtót áttörve kirohant az utcára, és kifeküdt az úttestre, hogy feltartóztasson egy arra járó autót. Eleinte persze senki nem állt meg, de végül egy motoros csak félrehúzódott megnézni, hogy mi a helyzet, Lulu pedig odavezette a lakáshoz, és ezzel megmentette Altsmant.

9/11 hős kutyái

A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokat követően is jutott szerep a mentőkutyáknak, amelyeknek a World Trade Center, illetve a Pentagon romjai között is keresniük kellett az eltűnt személyeket. Akárcsak a mentőakcióban részt vevő emberek, a kutyák is megsínylették a kegyetlen körülményeket, és többüknek ugyanúgy poszttraumás stressz keserítette meg az életét, mint a háborúból hazatérő katonáknak.

Sajnos a mostani cikk rövid lenne az összes 9/11-es hőstettet végrehajtó állat felsorolásához, így itt most a Trakr nevű kutyáról emlékezünk meg, ő találta meg ugyanis az utolsó túlélőt a World Trade Center romjai alatt. Trakr sajnos már szintén elpusztult, 2009-ben, halála előtt azonban DNS-mintát vettek tőle, és klónozták: öt kiskutyában élnek tovább a hős németjuhász génjei.

Egy Billy nevű kutya dolgozik a WTC romjainál, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatai után kutatva (Fotó: Getty Images)

Beluga mentette a bajba került merülőt

A kínai Jang Jun különleges helyszínen, egy beluga bálnákkal teli medencében indult szabadtüdős merülési versenyen. Bár mi mélyen elítéljük a tengeri emlősök fogságban tartását, a kínai nő valószínűleg rendkívül hálás nekik, ugyanis nélkülük nem élte volna túl a mutatványt: mikor azt érezte, hogy kezd kifogyni az oxigénből, megpróbált ugyan felemelkedni a víz felszínére, de a lábai felmondták a szolgálatot a hideg vízben. A kétségbeesetten kapálózó Jun már majdnem fel is adta, amikor az egyik beluga finoman megragadta a lábát, és a felszínre húzta. 

Őrmesteri rangig jutott a világháborús eb

Bár a hadseregekben jellemzően soha nem tűrték a kabalaállatokat, a két világháború során több olyan alakulat is volt, amelyek a feljebbvalóik tudtával vagy anélkül különféle kedvenceket vittek magukkal, leginkább azért, hogy a morált javítsák. Az nlc-n korábban már volt is szó például a Wojtek nevű medvéről, amely lengyel katonákkal járta be a második világháború európai hadszínterét, sőt még Egyiptomba is eljutott, a háború után pedig Edinburgh állatkertjében töltötte „nyugdíjas éveit”.

Világháborús állat volt a Stubby nevű kutya is, de ő még az első világégés idején szolgált mint a 102. amerikai gyalogsági ezred kabalája. A kutya eredetileg még az Egyesült Államokban csatlakozott a katonákhoz, amikor egyszerűen besétált a lőterükre, és eleinte az ő jelenlétét sem nézték jó szemmel a tisztek, de amikor rájöttek, hogy erősíti a katonák morálját, meglágyult a szívük. A 102-esek több dolgot, például különféle kürtjeleket is megtanítottak az állatnak, sőt, Stubby még a szalutálás tudományát is elsajátította. Amikor aztán a katonákat behajózták, egy J. Robert Conroy nevű közlegény felcsempészte Stubbyt is az egyik Franciaország felé induló hajóra, így a kutya végül nem kevesebb, mint 17 ütközetben vett részt, és több hőstettet is végrehajtott a sebesült katonák felkutatásától annak a német hírszerzőnek a lebuktatásáig, aki a szövetségesek lövészárkait próbálta feltérképezni. Stubby emellett legalább egyszer egy ellenséges gáztámadásra is figyelmeztette a bajtársait, így nem véletlen, hogy idővel őrmesteri rangot kapott, később pedig a hős kutyáknak járó aranyéremmel tüntették ki. A háború után a veterán eb a Georgetown Egyetem egyik első kabalaállata lett.

Stubby őrmester hazatért a háborúból, és egyetemi kabala lett (Fotó: Wikipedia)

Közel 200 katonát mentett meg a hős postagalamb

A világháborúk postagalambjairól is írtunk már korábban a dolgozó madarakról szóló összeállításunkban, azonban kifejezetten ide kívánkozik a Cher Ami („kedves barát”) nevű szárnyas, amely nem hétköznapi hőstettet hajtott végre.

A világháborúkban a postagalambok fontos kommunikációs csatornát tartottak fenn a fronton harcoló katonák és a hátország parancsnokságai között, mivel a repülőknél gyorsabban és hatékonyabban tudtak áthatolni az ellenséges erők által ellenőrzött területeken. Cher Ami is egy ilyen galamb volt, ráadásul egy alkalommal meg is lőtték, ő azonban a sérülése ellenére sikeresen eljuttatta az üzenetét a szövetséges parancsnokságra, aminek nem kevesebb mint 194 katona köszönhette az életét. A galambot a francia Croix de Guerre érdeméremmel tüntették ki, halála után pedig kitömték, így ma is megtekinthető a Smithsonian múzeumi gyűjteményében.

Heimlich-manőver kutyamódra

A brit Debbie Parkhurst egyedül volt otthon, és épp egy almát rágcsált, amikor félrenyelt egy falatot. Mivel senki nem volt a közelben, a nő saját maga próbálta a mellkasát ütögetni, hogy ki tudja köhögni a légcsövét elzáró almadarabot, mindhiába – ekkor azonban a kutyája felfigyelt a különös viselkedésére, és a segítségére sietett. „Toby felállt a két hátsó lábára, a mellső lábait pedig a vállamra tette – idézte fel Parkhurst a filmbe kívánkozó jelenetet a Metrónak nyilatkozva. – Ezután lenyomott a földre, és ahogy a hátamon feküdtem, elkezdett a mellkasomon ugrálni.”

Parkhurst Tobynak köszönheti, hogy életben maradt (Fotó: Reddit)

Az almadarab a kutyának köszönhetően végül kiszabadult a gazdi légcsövéből, Toby pedig, hallván, hogy Parkhurst újra lélegzik, odabújt a gazdája mellé, és nyalogatni kezdte az arcát. A nő orvosai szerint ha a kutya nem lépett volna közbe, tragikus következményei lettek volna a félrenyelt almának.

Delfinek védték a szörfözőt a cápától

A kaliforniai Todd Endris még 2007-ben ment ki szörfözni a tengerpartra, a vízben azonban megtámadta egy hatalmas fehér cápa. Az állat háromszor is fellökte a szörfözőt, és egyre agresszívabban kezdett körözni körülötte, sőt a második alkalommal már harapni is próbált – a férfit valószínűleg az mentette meg, hogy nemcsak a teste került a cápa állkapcsai közé, hanem a szörfdeszkája is. 

A delfinek már több szörföző életét megmentették (Fotó: Getty Images)

A dulakodás közben azonban a férfi háta így is súlyosan megsérült, ezért a helyzete egyre reménytelenebbnek tűnt – ekkor azonban különös dolog történt: megjelent egy csapat palackorrú delfin, és szabályos védőgyűrűt alakítottak ki a vergődő férfi körül, aki ennek köszönhetően ki tudott kecmeregni a partra, és szinte teljesen fel is gyógyult. Nem ez volt egyébként az első eset, amikor egy csapat delfin közbelépése mentett emberéletet: egy évvel korábban Új-Zélandon négy vízimentőt vettek körbe hasonló módon a delfinek, hogy megóvják őket a környéken portyázó cápáktól.

A bíborszívű paripa

Az amerikai katonák a második világháború után sem fordultak el a kabalaállatoktól – így történhetett, hogy a koreai háborúban legalább egy ló is részt vett az amerikai tengerészgyalogság tagjaként. A Reckless nevű jószágot egy Eric Pederson nevű hadnagy vásárolta meg a szöuli lóversenypályán 1952-ben, és arra idomította be, hogy a harcok során egyedül is képes legyen visszaügetni a lőszerraktárba, és utánpótlást vinni a katonáknak. Reckless legalább 51 alkalommal tette meg az utat teljesen egyedül, gyakran ellenséges kereszttűzben. Később sebesültek evakuálására is bevetették, és már az aktív szolgálata során előléptették: először őrmesteri, később törzsőrmesteri rangot kapott.

Reckless őrmester „díszegyenruhában” (Fotó: Wikipedia)

A háború végeztével az állat egy egész sor elismerésben részesült, többek között megkapta a Good Conduct Medal nevű kitüntetést, amelyet azok a katonák érdemelhettek ki, akik három egymást követő évben „tisztességes és hűséges szolgálatukról” tettek tanúbizonyságot, valamint a National Defense Service Medalt és a koreai harcokban részt vevők számára adományozott UN Service Medalt – az amerikai hadsereg legmagasabb elismerésével, a Bíbor Szívvel pedig mindjárt kétszer is kitüntették. Nem csoda, hogy a Life magazin később az Egyesült Államok száz legnagyobb hőse közé is beválogatta a lovat.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat összes négylábúja

Magyar keresőkutyával kezdtük, fejezzük is be magyar keresőkutyákkal: a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal két éve volt szerencsém találkozni, amikor egy videó kedvéért vállalták, hogy felkutatnak az erdőben. Hatalmas élmény, egyben hatalmas megtiszteltetés is ért ekkor, hiszen nem más sietett a segítségemre, mint a világ legjobb mentőkutyái közé beválogatott szuperokos belga juhász, Symba.

Rim (b.) és Symba (j.), a Pest Megyei Kutató-mentőszolgálat két hőse (Fotó: Kovács Eszter)

A mostani összeállítás kapcsán megkérdeztem Balázs Lászlót, a PMKMSZ szolgálatvezetőjét, hogy mivel tölti mostanában a napjait Symba, ő pedig elmondta, hogy a kutya épp a héten vett részt egy eltűnt kislány felkutatásában több négylábú kollégájával együtt. Az eset happy enddel végződött, a lány előkerült, úgyhogy ismételten köszönet illeti önfeláldozó munkájukért a PMKMSZ önkénteseit és szuper kutyáikat – akikkel egyébként érdemes alaposabban is megismerkedni a PMKMSZ weboldalán, mert egytől egyig csodálatos állatok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top