Életmód

10 tévhit a kövér nőkről, amit felejts el azonnal

Csak abba kellene hagyni a zabálást, és máris nem lenne kövér ember a világon. Nagy tévedés!

Unalmas már hallgatni/olvasni, hogy olyanokat szajkóznak az emberek – jellemzően a vékonyak táborából –, hogy „Ha nem enne annyit, már lefogyott volna”, „Ennyire nem érdekli az egészsége? Csak mozogni és kicsit éhezni kéne, minden gondja megoldódna!”, „Milyen rossz példát mutat a gyerekeinek a túlsúlyával!”.

Nemcsak az egyszeri túlsúlyos nőnek fájdalmasak ezek az állítások, hanem a szakemberek is összevont szemöldökkel nézik, ahogy megszégyenítik a testesebb embereket a környezetükben. Leora Fulvio pszichoterapeuta például azt írja, hogy az a legnagyobb baj az ilyen és ehhez hasonló mondatokkal, hogy senkinek sem segítenek, főleg nem a kövér embereknek. A szakember összeszedte azt a tíz tévhitet a kövér nőkről, amelyek mindennél több kárt okoznak, és ezért jobb is lenne örökre elfelejteni őket.

1. A kövér nő nem tudja, hogyan kell helyesen enni

Teljes marhaság. A legtöbb nőnek már doktorija lehetne abból, mit jelent az egészséges életmód, hányféle fogyókúra, diéta, étrend létezik, és pontosan tudja a molett nő is, mennyi kalóriára van szüksége. Sőt, ha elhízott ember vagy, akkor még jobban is tudod, mint a többség, mert folyton az orrod alá dörgölik a helyes étkezés szabályait. Ezzel jön az orvosod, a szomszédod, az oviban az idegen anya, akinek végképp nincs köze hozzá, mégis mind megmondja, hogy minden testi hibád – értsd: túlsúlyod – megoldódna, ha ezt ennéd és úgy mozognál. Úgyhogy a kövér nők pontosan tudják az egészséges életmód szabályait.

2. A kövér nőnek csak el kellene mennie egy edzőterembe, és lefogyna

Fulvio szerint létezik az a kategória, hogy valaki túlsúlyos és fitt egyszerre, azaz jár edzeni, mozog eleget, de mellette nem konfekciómérettel rendelkezik. Miért nem lehet mégsem túl sok kövér embert látni az edzőteremben? Talán pont azért, mert nem akarják magukra vonni a megszégyenítő pillantásokat és hallgatni a testükre tett megjegyzéseket, ezért inkább más mozgásformát választanak.

3. A kövér nőt könnyű megkapni

Mármint szexre. Mert olyan elkeseredett, hogy örül, ha hozzányúl valaki, hiszen túlsúlyos, ugyebár. Ez a tévhit szimplán csak gusztustalan és megalázó. Mindenkinek ugyanannyi tisztelet jár, akárhány kilót nyom.

kövér nő tévhitek

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash)

4. A kövér nő szörnyű példát mutat a gyerekeinek

Nem a túlsúly mutat rossz példát a gyereknek, hanem az, ha egy anya utálja magát, és folyamatosan szidja a tükörképét, ehhez pedig nem kell kövérnek lenni, a legvékonyabbak is simán szokták gyakorolni az önutálatot. Amelyik anya szereti önmagát és a gyerekeit, az jó példát mutat – ez teljesen független attól, hány kilót nyom. Az önszeretet azt jelenti, hogy gondoskodsz magadról, ami viszont nem egyenlő a vékonysággal.

5. A kövér nő biztosan nem egészséges

Mert ugye mindenki szemmel képes laborvizsgálatot csinálni, és ránézésre megmondja, hogy ha 50-es farmer kell a fenekedre, akkor tuti rossz a vérképed, és nem vagy egészséges.

6. A kövér nő evészavaros

Azaz zabál, mert zavar van a fejében, csak azért lehet kövér. Az érzelmi evés tényleg komoly károkat tud okozni, de egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy minden túlsúlyos mentális problémával küzd és egészségtelen az ételekkel való viszonya.

7. A kövér nőnek nincs akaratereje

A pszichoterapeuta szerint pont az ellenkezője igaz: a túlsúlyos nőnek van csak igazán nagy akaratereje. Általában már túl van több diétán, és állandóan edzi az akaraterejét, mert naponta sokkal kevesebbet eszik, mint amennyit szeretne. Csak az a gond, hogy a diéták általában nem működnek hosszú távon.

8. A kövér nőnek kevés az önbizalma

Rengeteg nőnek kevés az önbizalma, és ennek semmi köze a testsúlyhoz. Sokkal inkább okolható a kevés önbizalomért a média, újabban az influenszerek, és a sok hamis példakép, akit a nők elé állítanak, hogy tessék, így kell kinézni, mert aki nem így néz ki, az nem is ér semmit. Az önbizalom egy belső munka eredménye, nem attól függ, hogy mennyit mutat a mérleg, hanem attól, hogy mit gondolsz magadról.

9. A kövér nőnek nem lesz férje

Ez csak egyszerűen óriási butaság. Nézz körül az utcán és a környezetedben.

10. A kövér nő mindig fogyókúrázzon

A szakember szerint soha, senkinek nem szabadna fogyókúráznia. A legtöbben a fogyókúra után visszaszedik a leadott súlyt, beleesnek a jojózásba, ami sokkal egészségtelenebb, mint az, ha maradnának túlsúlyosak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top