20 év és 18 vetélés után sem adta fel az álmát

nlc | 2020. Február 05.
A brit nő szinte megszállottja lett, hogy nagy családja legyen.

Egy brit nő 20 év sikertelen próbálkozás és 18 vetélés után ismét gyereknek adott életet. A 44 éves Kate Woolf mindig is nagy családról álmodott, és eleinte nem is volt gond ennek megvalósításával: két problémamentes terhesség után két gyereke született az első férjétől.

A harmadik gyerek azonban sehogy sem akart megérkezni, 1997 óta próbálkoztak, de 15 vetélése volt, az orvosok pedig nem találtak semmit. Végül Freya, a harmadik gyerek 2005-ben jött világra.

Elvált a férjétől, majd az új párjától megszületett a negyedik gyereke, de előtte volt még egy vetélése. Csak ekkor jöttek rá az orvosok, hogy az úgynevezett kétszarvú méh állhat a háttérben, ami miatt Kate nehezebben esik teherbe, és nagy a vetélés kockázata.

A nő mindezek ellenére még szeretett volna egy gyereket. Azt mondja, szinte megszállottja lett annak, hogy nagy családja legyen, és a rengeteg vetélés ellenére nem adta fel.

Két másik magzatot veszített el, majd a 18. vetélés után végre ismét teherbe esett, tavaly augusztusban pedig megszületett Edith, a nő ötödik gyereke.

„Utáltam terhesnek lenni, mert folyton azon aggódtam, hogy történik valami” – mondta Kate. Most szinte el sem hiszi, hogy a kislány érkezésével végre megvalósult az általa vágyott nagy család.

(Daily Star)

Exit mobile version