nlc.hu
Életmód
UV-lámpa miatt lettek rosszul az iskolások

UV-lámpa miatt lettek rosszul az iskolások

A lámpát éjszakánként fertőtlenítés céljából égetik, azonban a takarítónő elfelejtette kikapcsolni.

Egy brassói iskola mitegy húsz diákja tanítás után arra panaszkodott hogy fáj, szúr a szeme. A szülők ezt jelezték az intézmény vezetőségének. Kiderült, hogy elfelejtették kikapcsolni azt az UV-lámpát, melyet éjszakánként azért égetnek az osztályteremben, hogy fertőtlenítsék a helyiséget az influenza idején – számolt be a foter.ro.

uv lámpa

Illusztráció: Profimedia

A diákok egy órán át voltak kitéve az ultraibolya-sugaraknak. Megvizsgálták őket, kórházba senki sem került, de pihenést javasoltak nekik.

A felelőst is megtalálták: a lámpát a takarítónő felejtette el kikapcsolni, pedig ez az ő feladata lett volna.

A megyei Egészségügyi Igazgatóság vizsgálatot indított az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top