
Maya Lu még csak 9 éves, de már 2 éves kora óta tetovál. A németországi kislánynak eleinte a szülei segítettek, és ők voltak az első ügyfelei is. Ma már teljesen egyedül, profin használja a tetoválógépet, és saját helye van a Psyland 25 nevű tetoválószalonban.
A tetoválás iránti szenvedélyét volt honnan örökölnie, hiszen mindkét szülője tele van varrva, édesapja pedig ismert tetoválóművész.

Fotó: Psyland 25
A szülők azt mondják, korához képest Maya nagyon ügyes, de értelmetlen lenne a felnőttekhez hasonlítani. A kislány imád rajzolni, leginkább a saját fantáziája után. Viszont nem szeretnék erőltetni, hogy mindenáron tetoválással foglalkozzon, majd eldönti, mit szeretne csinálni felnőtt korában.

Maya egyik munkája (Fotó: Psyland 25)
Németországban egyébként csak 18 évnél idősebbek tetováltathatnak, de annak nincs alsó korhatára, hogy valaki tetoválóművész legyen.
Az utóbbi időben Maya tele van munkával, mert a család szinte összes felnőtt ismerőse szeretne egy tetoválás tőle.