Életmód

Kinevették az ötletéért, 27 évesen milliárdos lett az új kedvenc hajgumi feltalálója

Egy fél pillanatnyi ötleten múlott a siker.

Egy sietős készülődésből született meg a fiatal egyetemista ötlete, ami végül minden bizonnyal megoldotta neki, hogy az életben ne legyenek anyagi gondjai.

A svájci Sophie Trelles-Tvede 17 éves volt, amikor egy jelmezes buliba készülődött brit egyetemi tanulmányai alatt. Elhúzta az időt, a nagy rohanásban pedig nem sok figyelmet fordított a külsejére. Ezért, amikor meglátott egy régi telefonzsinórt, kisebbre vágta és azzal fogta össze a haját, gondolva: ez vicces lesz.

Amikor másnap, kissé meggyötörten felkelt, észrevette, hogy a copfja még mindig tart, nem mellesleg pedig nem húzza a hajszálait és nem is törte meg.

Sophie felhívta akkori párját, aki ma már „csak” az üzlettársa, és eldöntötték: elkészítenek egy prototípust. Sophie először átlátszó csomagolást, benne három, különböző színű (egyikük szintén átlátszó) spirálos hajgumit készített és öt fontért értékesítette.

A kis cég nemsokára a világ 12 országába szállított, különböző terjesztőkön keresztül. Mire Sophie lediplomázott 2014-ben, azaz 3 évvel később, a cég éves bevétele elérte a 6 millió eurót.

A fiatal lány azt mondja, egészen addig, amíg a Forbes listájára fel nem kerültek, mint legsikeresebb 30 alattiak, a környezetük nem vette őket komolyan, a család és barátok nyaggatták őket, hogy menjenek el dolgozni, ne csak a saját üzletükkel foglalkozzanak.

A ma 27 éves Sophie és társa mindennap versenyezni kényszerül az olcsóbb hamisítványokkal, de tudják, hogy a piac már csak ilyen, és újabb ötletekkel állnak elő. A hajgumik műanyagból készülnek, de újrahasznosíthatók, és Sophiék arra is vigyáznak, hogy a gyárak, ahol előállítják őket, megfelelő körülményeket nyújtsanak a dolgozóknak, ezért személyesen mennek oda ellenőrizni. Megtörtént, hogy két kínai gyártól, ahol szintén gyártási folyamatok lettek volna, elálltak.

(via)

(Kiemelt kép: Invisibobble)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top