Életmód

Élete második maratonját már az olimpián futja az étkezési zavarból felépülő Molly

Az első maratonon rögtön második lett, így sok sérülés és viszontagság után már Tokióban versenyez majd Molly Seidel.

Kiemelkedő atléta volt az egyetemen Molly Seidel, de több sérülése miatt is kénytelen volt abbahagyni a versenyszerű futást. Kávézóban dolgozott és gyerekekre vigyázott, ebből sikerült megélnie a versenysport helyett – írja a 24.hu.

Molly Seidel a győzelem után Atlantában. (Fotó: Cox/Getty Images/AFP)

Molly Seidel a győzelem után Atlantában. (Fotó: Cox / Getty Images / AFP)

A fiatal lány aztán mégis úgy döntött, elindul az amerikai olimpiai válogatón, ez volt élete első maratonja, amire a vesztesek nyugalmával készült. Ám, láss csodát, 2 óra 27 perc 31 másodperces idővel második lett a válogatón, így pedig bekerült az olimpiai keretbe, ezzel pedig élete második maratonját már Japánban futja.

Molly korábban négyszer volt egyetemi bajnok, az olimpiai válogatóra pedig egy decemberi félmaratonon elért 1:10.27-es idejével került be.

Seidel a Notre Dame Egyetem színeiben elért sikerei után, bár kapott szponzori ajánlatot, nem élt vele. Étkezési zavarral küzdött, jöttek a sérülések, amiken végül sikerült felülkerekednie.

(via)

(Kiemelt kép: Kevin C. Cox / Getty Images / AFP)

További cikkek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top