30 évig volt amnéziás egy férfi, a koronavírus miatt visszanyerte az emlékezetét

nlc | 2020. Március 17.
A koronavírusról szóló kínai híreknek köszönheti egy férfi, hogy 30 év után újra emlékszik arra, hol lakott, és kik a rokonai.

A koronavírus-járvány szörnyű károkat okoz világszerte, de ahogy mondani szokás, minden rosszban lehet valami jó is, még ha ez csak nagyon aprónak tűnik is a globális válságot tekintve. Történt ugyanis, hogy egy kínai férfi, Zhu Jiaming harminc évvel ezelőtt, 27 éves korában egy munkahelyi baleset következtében elvesztette az emlékezetét. A férfi pechjére vendégmunkás volt, és nem voltak papírjai, így a hatóságok nem tudták róla kideríteni, honnan származik.

Fotó: Weibo

A férfi nagyon távol került eredeti lakhelyétől, szerencsére egy család felkarolta őt, és segített neki a harminc év alatt. Az emlékezetkiesés egészen múlt hónapig tartott Zhunál, amikor elkezdte figyelni a telefonján a Vuhanból érkező, koronavírussal kapcsolatos híradásokat. A férfinak ekkor ugrott be, hogy a legfertőzöttebb kínai tartományból származik, eszébe jutott a családja, de még a lakhelye is.

Zhu ezután a rendőrség segítségét kérte. Kiderült, hogy édesapja 18 évvel ezelőtt meghalt, de édesanyja és négy testvére még életben van. Sikerült felvennie velük a kapcsolatot, és várja, hogy mihamarabb hazatérhessen rég elfeledett családjához.

via

Még több koronavírussal kapcsolatos hír az nlc.-n:

Exit mobile version