Aktuális

Kiderült, hol lesznek járványkórházak Magyarországon

A fővároson kívül még négy vidéki városban lesz kijelölt járványkórház.

Hétfőn a koronavírus miatt az országos tisztifőorvos a Dél-pesti Centrum kórház Szent László telephelye mellett további négy járványkórházat jelölt ki – értesült a Népszava. A lap szerint igazolt koronavírusos betegeket kezelnek majd

  • a miskolci megyei kórház Semmelweis tagkórházában ( egykori MISEK),
  • a szekszárdi megyei,
  • valamint az ajkai
  • és a kiskunhalasi városi kórházban is.

A mentőknek az intézmények környékén élőket már keddtől ide kell szállítaniuk. Kiskunhalason pedig elkezdtek építeni egy 150 ember befogadására alkalmas konténerkórházat is.

A lap arról is ír, hogy az egészségügyi dolgozók védelme még mindig nem tökéletes. Információik szerint nem felel meg a valóságnak, hogy minden egészségügyi dolgozót tesztelnek, aki koronavírusos beteggel érintkezett. A mentők terhelése is folyamatosan nő, és bár náluk eddig nem volt gond a védőruha, a készleteik fogyatkoznak, és az ellátásuk akadozik. 

Amint arról beszámoltunk, kedd reggelre ötvenre nőtt a magyarországi koronavírus-fertőzöttek száma.

koronavírus, kórház

Kórterem a koronavírussal érintett új betegek fogadására kialakított egyik osztályon a fővárosi Szent László Kórházban (MTI)

A legfrissebb koronavírus-hírek az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top