Aktuális

Koronavírus Olaszországban: már több mint kétezer halott

Átlépte a kétezret a koronavírusban elhunytak száma száma Olaszországban, miközben a fertőzés terjedése egy picit lassulni látszik.

349-cel emelkedett az elhunytak száma Olaszországban, ezzel már 2158 halálos áldozata van az új típusú koronavírus-fertőzésnek (Covid-19). Mindeközben a diagnosztizált fertőzöttek száma lassuló ütemben,  27.980-ra nőtt.

Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy az új fertőzöttek száma csökkent az egy nappal korábbi 2853-ról, 2470-re. A legfrissebb számok ugyan nem tartalmazzák két olasz tartomány adatait, Angelo Borrelli mégis enyhe csökkenésről beszélt, szerinte ez pozitív trendre enged következtetni.

koronavírus olaszország covid-19

Szigorú intézkedéseket vezettek be Olaszországban a koronavírus miatt( Fotó: Salvatore Laporta/KONTROLAB/LightRocket via Getty Images)

A betegekből több mint 10 ezren házi karanténban tartózkodnak, a kórházban kezeltek tíz százaléka fekszik intenzív osztályon. A gyógyultak száma 2749-re emelkedett. Orvosok, ápolók és más egészségügyi dolgozók közül már több mint kétezren fertőződtek meg.

Az olasz közegészségügyi hivatal (Iss) nyilatkozata szerint jelenleg senki sem tudja pontosan vázolni az új típusú koronavírus-fertőzés alakulását. Franco Locatelli, az Iss elnöke elmondta, hónapokba telhet még a koronavírus-járvány olaszországi megállítása, de talán már a következő napokban sikerül megfékezni az új betegek számának eddigi fokozatos emelkedését.

A legtöbb, 14 ezer fertőzöttet számláló Lombardiában 1377 volt az új betegek száma, az egy nappal ezelőtti 1587-hez képest. A korábbi kétszázötvenhez képest kétszázzal emelkedett a halottaké, elérte az 1420-at. Kritikus a helyzet a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedésével szembesülő Brescia és Bergamo városában, ahol a fegyveres erők orvosi és egészségügyi személyzete nyújt segítséget a civil kórházakban. Lombardia tartomány a milánói vásártér területét nagy méretű „víruskórházzá” alakítja át, ennek megvalósítására Guido Bertolasót a polgári védelem volt vezetőjét kérték fel, aki jelképes egy euróért vállalta a feladatot.  

Kevés a szájmaszk

Mint minden ország, Olaszország is arcmaszkhiánnyal küzd a koronavírus miatt, pedig kínai nagyvállalatok eddig több mint félmillió szájmaszkot küldtek adományként a dél-európai ország. Nápolyban tízezer szájmaszkot foglaltak le, amelyet eredeti áruk hatezerszereséért árultak. A szájmaszkokat a hatóságok egy helyi kórháznak adományozták.

Az olasz kormány huszonöt milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot indított el a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására. Az előirányzott összegből több mint tízmilliárd eurót a foglalkoztatottság fenntartására, további 3,5 milliárdot az egészségügyre és a polgári védelemre fordítanak.

(MTI)

Aktuális hírek a koronavírusról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top