„A férjem csak gyilkosnak hív, amikor megcsókolom” – így védekezünk a vírus ellen lakáson belül

Ha az embernek éppen van valakije, de nem él együtt a másikkal, karantén esetén nincs mese: el kell dönteniük, hogy külön folytatják-e vagy együtt. Ha külön, akkor tényleg szét kell válniuk: nincs találkozás, nincs átmászkálás, ha valahogy mégis meg tudják oldani biztonságosan a közlekedést (plusz ugye a a liftezést, lépcsőházban mászkálást), akkor is tartózkodjanak a szextől és úgy általában a testi kontaktustól, azaz a kapcsolat a következő időszakra (egy-két hónap, ha az egészségügyi rendszer összeomlik, egy-két év) maradjon plátói szinten.

Ha a pár eleve együtt él, nyilván elkerülhetetlen az érintkezés, kivéve persze, ha vegyvédelmi öltözetben flangálnak a lakásban, esetleg a Csupasz pisztoly vonatkozó jelenetét tekintik mérvadónak, ha karanténszexre kerül a sor.

Ha az egyikük megfertőződik, nagy eséllyel a másik is elkapja, jó esetben tudnak róla és mindent megtesznek, hogy ne adják tovább. Ha az egyikük egy vagy több rizikófaktorral bír – más betegség miatt legyengült immunrendszer, szív- és érrendszeri betegségek, tüdőbetegségek –, akkor viszont tényleg vigyázni kell az érintkezéssel, hiába élnek együtt. Családok esetében ugyanezek a nem hivatalos, mégis megszívlelendő tanácsok. Az egész persze csak megfelelő higiéniával és gyakori, alapos fertőtlenítéssel ér bármit is – ezekről már írtunk és alighanem még írunk is a következő hetekben.

Karantén és összezártság – Rámehetnek a párkapcsolatok, ha nem nézünk szembe a bennünk dolgozó érzelmekkel

A fentieket tanácsolják a (valódi) szakértők, nagyjából egybehangzóan és nyilván teljes joggal. Papíron szép, tiszta, érthető, egyértelmű az egész, mi is azt mondjuk tehát, hogy ezt tekintsük mérvadónak. Azt is tudjuk azonban, hogy az együtt karanténozás szabályait nem a szakértők szabják meg, hanem maguk a párok, családok, kis közösségek, hippi kommunák, akik úgy döntöttek, együtt vészelik át a koronafertőzést, amíg az elvonul. Ezek a szabályok pedig inkább spontán alakulnak, mint nem, állandóan változnak és nem mindig racionálisak, amivel persze semmi baj nincs, emberek vagyunk, ez van. Mindenesetre körbekérdeztem a Facebookon, a válaszok pedig két napon keresztül csak úgy zúdultak a kommentdobozba, Messengerbe, mailfiókba, Skype-on és az intovertáltak rémálmán: igazi, hagyományos telefonvonalon keresztül. Az összeállt minta természetesen nem reprezentatív, de azért csodálatos képet ad arról, mennyire sokféleképpen reagálunk erre a helyzetre az egyszerű vállvonástól („majd lesz valami”), az ajtóban vetkőzős, a „fertőzött” ruhákat elkülönítős, naponta nyolcvanszor kézfertőtlenítős doomsday prepper iskoláig. És mindeközben beesett pár zseniális mondat is, amelyek már most, márciusban elmennének 2020 mottójaként.

Lássuk például, mi történik, ha valakinek el kell mennie, majd hazaérkezik.

Eszter az ésszerű óvatosság híve. „Vásárlás közben és után kézfertőtlenítés, itthon azonnal kézmosás, de a ruhákat például nem mossuk ki utána azonnal, meg nem tusolunk, mosunk hajat, azért azt kicsit túlzásnak tartom. A boltból hazahozott dolgokat se fertőtlenítőzöm végig, bár többektől hallottam, hogy ezt nyomják. Gyümölcsöket, zöldségeket jól megmosom fogyasztás előtt, aztán viszonthallás.” Sokan viszont kész kis dekontaminációs zsilipet alakítanak ki a bejárati ajtó előtt-mögött, már amennyire ez fizikailag megoldható. „Boltba már csak 2-3 naponta megy el egyikünk, FFP2 maszkban. Ilyenkor a lakás bejárati ajtaja előtt mindent fertőtlenítünk” – mondja Tamás. Nikiéknél ugyanez: „Ketten vagyunk, meg 8 állat, kijárunk ügyet intézni, utána kabát felakaszt, cipő lerak, minden más ruha szennyesbe, fürdés, hajmosás, felmosás az előszobában”. Relláéknál is példás a szigor: „Egyedül a férjem jár ki vásárolni, de azonnal lefertőtlenítem, ha átlépi a küszöbünket”. Ádám riporter, járnia kell dolgozni, méghozzá terepre, így neki különösen vigyáznia kell, le is tiltotta a gyerekeit a hazaérkezés utáni ölelgetésről, pedig „mindig odarohantak hozzám full kontaktra.” Júlia konkrétan vetkőztet:

A ruhaváltás-kézmosás kombó volt a minimum szinte mindenkinél, a teafaolajas kézfertőtlenítőről oszlottak meg egyedül a vélemények, van, aki bízik benne, van, aki a biztonság kedvéért beleteszi a fele rész alkoholt. (A szakértők is ez utóbbit javasolják, csak fele rész helyett inkább hetven százalékkal – de akkor meg a teafaolaj nem kell, vagy legfeljebb az illata miatt.) A legnagyobb hős mindenesetre Luca férje, aki minden este végigmegy a lépcsőház korlátain és a kapucsengőn fertőtlenítővel. Eközben egy másik szomszéd szájmaszkokat osztogat, mi pedig sajnáljuk, hogy nem az ő házukban ért minket a karantén.

Fotó: Neményi Márton

Sabrina eleve kényszerbeteg volt, ez a fertőzésektől való félelemben testesült meg, bár, ahogy ő fogalmaz, „békeidőben” megtanulta kontrollálni a viselkedését. Most, a híreket hallva azonban újra a nyakába zúdult az egész. Az érem jó oldala, hogy mindez párjából is előhozta az egészséges paranoiát. „Ő, aki sose félt a fertőzésektől, sosem törődött a kézmosással, elkezdett betartani mindent. (Persze az elején egyszer- egyszer szóltam neki, de alapjában véve békeidőkben is kértem, ha hazaér, mosson kezet, de akkor még persze nevetett rajtam.) Most meg, ha elmegy vásárolni: fertőtleníti a bevásárlókocsi fogóját, hazaéréskor a kocsi kormánykerekét, a kulcsát, belepve könyökkel nyit ajtót, első a kézmosás, mindent áttörlünk, amit boltban vesz (érdekes, ezt békeidőben nagyimék mindig is csinálták), átöltözik. Ja, és persze fertőtlenít belülről is jó kis házi pálesszal.”

Ha egyszer mindenki otthon van, kerülgetik-e egymást a családtagok? Alkalmazzák-e a könyökpacsit és lábfej-kézfogást a gyerekek? Elbarikádozzák-e magukat egymástól a párok? Úgy tűnik, nem, bár van, aki próbálkozik ilyesmivel.

Csabáék ezt már az elején elengedték. „Két apró gyerek (akik napi szinten tüsszentenek az arcunkba) mellett mi elfogadtuk, hogyha valamelyikünk elkapja, akkor az bizony mindannyiunkon végigmegy. Vagyis odakint vigyázunk, lakáson belül csak annyi, hogy sokszor mosunk kezet. De egymás között nincs social distancing, egy 5 hónapos és egy 3 éves mellett nem is lehetne.” Lilla Berlinben él, van barátja, de külön élnek, egyelőre csak látogatják egymást, amikor tudják. „Mi nem kerülgetjük egymást, ha megkapjuk, legalább együtt leszünk karanténban, ha szigorúbb lesz a kijárási tilalom, akkor hozzám költözik, ez amúgy nagyon romantikus összeköltözési szcenárió. Én dolgozom rendesen egy alapfeladatot ellátó barkácsáruházban, úgyhogy elég nagy esély van rá, de nem félünk. Viszont igyekszem másokkal nem találkozni.”

Eszterék azonban igenis megpróbálkoztak a lakáson belüli távolságtartással. „Két fürdő és két szoba van, tehát megtehetjük, hogy az egyik A-t másik meg B-t használja. A Nintendo konzolból is van kettő… De az volt a tapasztalat korábbról, hogy mikor egyikünk megkap egy fertőzést, és erre rájövünk, másik is már beteg. A lényeg, hogy legyen pár nap különbség a tünetek között, tehát valaki mindig meg éppen talpon tud maradni.” Eszteren kívül csak Lola nyilatkozott arról, mi történne, ha valaki beteg lenne. Ők úgy döntöttek, nem mennének orvoshoz, akkor sem, ha valamelyikük koronagyanús lenne. „Van több orvos barát, ha nagyon muszáj, majd íratunk velük gyógyszert. Paracetamol van itthon, sportitalt iszunk néha, mert valahol olvastuk, hogy azzal itatják az enyhe tünetekkel kezelt koronásokat, és ez beragadt.”

Visszatérő elem, hogy túl hosszú lesz ez a karantén és túlságosan szeretik egymást ahhoz, hogy még házon belül is távolságot tartsanak. „Unokaöcsit ugyanúgy gyepáljuk, csikizzük, mint eddig” – meséli Júlia. A gyerekektől eleve reménytelen „elhatárolódni”, a többség pedig a házas- vagy egyéb társával sem vállalja az óvatosságot. „A férjemmel ugyanúgy viselkedünk, már százszor elkaphattuk volna egymástól” – fogalmaz Barbara. Relláék még többet is szeretgetik, ölelgetik egymást, mint eddig. „A gyerekek is érzik a kialakult feszültséget, így mostanság velünk szeretnének aludni.” Vera is úgy döntött, „inkább a vírusveszély, mint hogy a gyerekek ölelgetése reggel és este elmaradjon, felelősség ide vagy oda”. „Nem tartunk távolságot, még csak az kéne, hogy ne tudjam a papát ölelgetni!” – teszi hozzá Niki.

– összegez Zsuzsanna. Gabi közben elérte a karantén-Nirvanát: „mivel gyerekek vannak, a kevesebb testi kontaktus nem kivitelezhető, csendben várom a végzetem”.

Nóra munkája most különösen veszélyes (népkonyha egy szeretetszolgálatnál, napi 1400 meleg étel kiosztása a legveszélyeztetettebb embereknek), de így sem bírják ki otthon. „A férjem csak gyilkosnak hív, amikor megcsókolom.”