Életmód

Két hazai koronavírus-fertőzött kapott vérplazmaszérumot

Koronavírusból már felgyógyult páciensek vérplazmájából előállított szérummal segítenek a betegeken.

A Semmelweis Egyetem két betege kapta meg azt a szérumot, melyet gyógyult koronavírusos páciensek vérplazmájából állítottak elő a hazai kutatóorvosok. A Pulmonológiai Klinikán egy 57 éves, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán pedig egy 75 éves férfi betegnek adták be a szérumot, a transzfúziónak szövődménye nem volt – közölte az intézmény.

A vérplazma-terápia lényege, hogy a fertőzésből már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére. A járvány során végzett orvosi vizsgálatok és tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció, az úgynevezett „citokinvihar” egészséges szérum hozzáadásával visszaszorítható.

Két koronavírusos betegnek adták be a vérplazma-szérumot a Semmelweis Egyetemen

Két koronavírusos betegnek adták be a vérplazma-szérumot a Semmelweis Egyetemen (Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem)

Annak érdekében, hogy még több szérumot állíthassanak elő, és még több betegen segíthessenek, továbbra is várják a koronavíruson átesett, gyógyult páciensek jelentkezését. Elsősorban olyan 18 és 60 év közöttiek jelentkezésére számítanak, akik igazoltan gyógyultak, 5-6 hete nem észlelik magukon a tüneteket. Hozzátették: a vérplazmavétel jóval kisebb megterhelést jelenet, mint egy véradás. Az orvosi csapat szakemberei az erre önként vállalkozókat az operatív törzs segítségével a vérplazmaadás helyszínére szállítják. A gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését az info@orthosera.com e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várja a kutatócsoport.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott projektet dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti. A kutatócsoport a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt fejlesztette ki a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelyből az elsőt április 27-én adták be a Semmelweis Egyetem két betegének.

A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg.

nlc.kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top