nlc.hu
Életmód
40 éve napi 10 doboz kólát iszik egy 74 éves dél-koreai asszony

40 éve napi 10 doboz kólát iszik egy 74 éves dél-koreai asszony

A nő fiatalon megözvegyült és a kóla segített neki a gyász feldolgozásában.
Kóla

34 éves kora óta átlagosan napi 10 doboz kólát iszik meg egy dél-koreai nyugdíjas. A ma már 74 éves asszony fiatalon megözvegyült, majd egy közlekedési balesetben a fiát is elveszítette. A kóla fogyasztása a gyász feldolgozásában segítette, azt mondja, úgy vált az ital rabjává, ahogy mások alkoholfüggők lesznek.

A négy évtized során nagyjából 150,000 doboz, vagyis mintegy 37,500 liter kólát ivott meg.

Az asszony saját bevallása szerint nagyszerű fizikai állapotban van, nem lett semmi baja a rengeteg cukros üdítőtől, sőt, úgy véli, pozitívan hatott rá. Szerinte tökéletesen beválik csuklás ellen és az álmosságot, valamint az éhséget is elnyomja.

A nőt egy tévériport forgatása során egészségügyi kivizsgálásra is elvitték. A végvizsgálata eredményei a korához viszonyítva normálisnak bizonyultak, az endoszkópia azonban néhány kisebb gyomor- és nyombélfekélyt tárt fel, mely hosszabb távon problémákat okozhat. Megígérte, hogy ezután megróbál kevesebb kólát inni.

via

Kapcsolódó híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top