Életmód

Annyira szeretnének konditeremben gyúrni, hogy tüntettek érte

Floridában került sor a koronavírus-járvány egyik legfurcsább tüntetésére: tüntetők egy csoportja bíróság elé vonult azért, hogy újra kinyithassanak az állam konditermei.

A floridai Clearwater városában került sor a világ legfittebb tüntetésére – legalábbis ezt állították a résztvevők, akik azért gyűltek össze a város bíróságának épülete előtt, hogy elérjék, az állam nyissa ki újra a konditermeit. A tüntetők a zászlólengetés és a transzparensek mutogatása mellett például szabadtéri fekvőtámaszozással is tüntettek, amivel paradox módon pont arra hívták fel a figyelmet, hogy edzeni igazából bárhol lehet, nincs feltétlenül szükség ehhez konditermekre – írta meg az index.

Tüntetés Floridában

A konditermek újranyitásáért tüntettek a floridai Clearwaterben (fotó: részlet a WFLA news légifelvételeiből)

Az esetről beszámolók azt is megemlítették, hogy a tüntetők nem viseltek maszkot, és nem figyeltek a távolságtartásra sem. Floridában egyébként a strandok már megnyithattak, és várhatóan hamarosan a konditermek is sorra kerülhetnek a tüntetők nagy örömére. Az államban több mint negyvenezer koronavírusos esetet regisztráltak, az elhunytak száma pedig közelít az 1800-hoz.

Florida egy más világ. Megnézheted az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top