Életmód

8 hetes korában felállt a kisbaba, ledöbbentek a szülők

Az angol Bristolban született Lula ugyan csak 2,5 kilósan született, és a szülei már néhány nappal a születése után gyanakodni kezdtek, hogy a lányuk más lehet, mint a többi. Most 8 hetes járni kezdett a baba.

Tezra Finn-Johnston és barátnője, Emily Derrick az első gyanús jelet öt nappal Lula születése után vették észre. A kisbabájuk ugyanis már ötnaposan felemelte a fejét, hogy aztán pár másodpercig úgy tartsa, márpedig ezt az újszülöttek jellemzően csak néhány hetes korukban tudják megcsinálni – számolt be az esetről a 24.hu.

8 hetesen álló baba

Lula 8 hetes korában felállt (részlet a Luláról készült YouTube videóból)

Ennél is nagyobb lépés volt azonban, amikor kislányuk nyolchetes korában képes volt felállni, és megtartani a saját súlyát. Lula most 15 hetes, és járni ugyan még nem tud, de ha így folytatja, ez nagyon-nagyon hamar bekövetkezhet. Finn-Johnston elmondta, hogy sok erős emberes videót néz a lányával, és szerinte ennek köze lehet ahhoz, hogy Lula ilyen korán fel tudott állni.

Csodálatos kisbabák csodálatos tettei:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top