nlc.hu
Életmód
Betiltják a női nemiszerv-csonkítást Szudánban

Betiltják a női nemiszerv-csonkítást Szudánban

Lazítani kezdtek 40 év után a keményvonalas iszlamista szabályokon Szudánban.

Erősítik a nők jogait Szudánban, a többek között azzal, hogy betiltják a női nemiszerv-csonkítást. A majdnem négy évtizede bevezetett keményvonalas iszlamista szabályok reformját Naszridín Abdulbari szudáni igazságügyi miniszter jelentette be.

genitális csonkítás

Ilyen pengét használnak a tradicionális női genitális csonkítás során. Az alatta lévő kölessel a vérzést csillapítják (Fotó: Getty Images)

Mindemellett

  • nem büntetik többé az iszlám vallás elhagyását
  • a nőknek ezentúl nem lesz szükségük családjuk férfitagjainak engedélyére ahhoz, hogy gyermekeikkel utazhassanak
  • a nem muszlimok pedig nem követnek el többé bűncselekményt azzal, ha magánkörülmények között alkoholt fogyasztanak.

Muszlimok számára azonban a tilalom továbbra is fennáll, amelynek megszegőit általában testi fenyítéssel büntetik az iszlám igazságszolgáltatásban.

Az ENSZ szerint a 41 millió lakosú Szudán mintegy 3 százaléka nem muszlim. 

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top