Zivatarveszély miatt figyelmeztetést adott ki az egész országra az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.
A veszélyjelzés szerint másodfokú figyelmeztetés van érvényben Győr-Moson-Sopron, Vas megyében, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, valamint az összes többi megyére:
Kedd hajnalban az északkeleti határvidéken egy-egy intenzívebb záporhoz kis eséllyel újra társulhat dörgés, villámlás. A nap második felében főként az északkeleti és az északi megyékben, valamint a Nyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez viharos szél (óránkénti 60-90 kilométeres, néhol ennél is erősebb) és jégeső társulhat (akár nagyobb méretű jéggel).
Egy-egy gócban nagyobb mennyiségű (általában 10-25, esetleg 25 milliméternél is több) csapadék hullhat.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken azonban 10, 11 fokot is mérhetnek. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 29 és 33 fok között várható, ugyanakkor északkeleten néhol csupán 27, 28 fok valószínű.
(MTI/nlc)