Vége a nyaralásoknak, szorongva állunk rá a mérlegre, és bizony többet mutat, mint amennyivel elhagytuk az otthonunkat pár héttel ezelőtt. Pedig micsoda terveink voltak! Úgy indultunk neki a nyaralásnak, hogy majd fogyás lesz a vége, mert minden reggel tornázunk/futunk/gyalogolunk, úgyis ott leszünk a természetben, milyen romantikus és relaxáló lesz az erdőben vagy a tó partján kocogni. Kitaláltuk, hogy minden alkalommal, amikor étteremben ebédelünk, salátát fogunk kérni grillezett húsokkal, és ha bográcsban főzünk a kertben, kerüljük a krumplis, tésztás kalóriabombákat.
Természetesen, ahogy minden évben, most sem lett semmi a nagy fogadkozásból. Eszünk ágában sem volt azért korábban kelni, hogy mozogjunk, amikor égre kialudhattuk magunkat. Százszor inkább választottunk azt, hogy heverészünk a függőágyban, mint hogy felemeljük a fenekünket tornázni.
Különben is túl meleg volt. Meg a gyerekek is ott ugráltak körülöttünk. Mire az étterembe értünk már annyira éheztünk, hogy a salátát nem is láttuk meg az étlapon, helyette rendeltünk sztrapacskát szalonnával vagy harcsapaprikást túrós csuszával. Ilyeneket úgysem eszünk egész évben, nyaraláskor már hadd legyen ennyi luxus. Nehogy már pont most hagyjuk ki a friss kiflis reggeliket és a nagy, baráti vacsorákat sült kolbásszal és fagyikelyhekkel együtt. A lángosokról és a jó hideg sörökről már csak szégyenkezve és suttogva merünk beszélni, de abban a pillanatban átvette felettünk a hatalmat a jelenhedonista énünk, aki csak szerette volna élvezni a nyaralást és nem törődni holmi fogyással. És mindezzel nincs semmi baj, a nyaralás tényleg azért van, hogy évente pár hétig elengedjük magunkat, ám most itt az ideje visszatérni a jó öreg jövőorientált énünkhöz, hogy ősszel beleférjünk majd a tavalyi farmerbe.
A nyaralás alatt nem a fogyásra koncentráltunk (Kép: Getty Images)
Jelenhedonista vs. jövőorientált
A jelenhedonista és a jövőorientált fogalmat nem mi találtuk ki, hanem Philip Zimbardo és John Boyd: Időparadoxon – Hasznosítsuk újra a tegnapot, élvezzük a mát, és legyünk úrrá a holnapon! című könyvében olvasható, amit meleg szívvel ajánlunk mindenkinek, aki nemcsak a kilóin, de úgy általában az életén szeretne változtatni lehetőleg valami jobb felé. Az időperspektívákról szóló könyvben egy tucatnyi kutatással bizonyítják a híres szociálpszichológusok, hogy a döntéseinket és az életfelfogásunkat az időről alkotott fogalmaink határozzák meg. Ha maradunk a hízás-fogyás témakörénél, akkor ez azt jelenti, hogy a testsúlyunkhoz vezető döntések sorát az alapján hozzuk meg, hogy milyen az időperspektívánk.
A könyv fülszövege jól összefoglalja, hogyan kell felmérni az időperspektívánkat: „Érdemes mielőbb végiggondolnunk, mennyire vagyunk az élvezeteket hajszoló, kockázatvállaló jelenhedonisták; az élet sorszerűségét elfogadó jelenfatalisták; a régi szép időket boldogan időző múltpozitívak; a kudarcokról és elszalasztott lehetőségekről panaszkodó múltnegatívak; célokért megvalósításáért küzdő jövőorientáltak vagy a spirituális életet hirdető transzcendentalisták. Ha tisztázzuk az időhöz való viszonyunkat, könnyebben kezelhetjük mindennapi problémáinkat, konfliktusainkat és sikeresen elkerülhetjük a hibás döntéseket.”
A fogyáshoz változtasd meg az időperspektívát
Ennek fényében mi történt velünk nyaralás közben?
- Elterveztük a jövőorientált énünkkel a vakációs edzést és diétát.
- Átengedtük nyaralás alatt az irányítást a bennünk élő jelenhedonistának, így aztán lángost toltunk sörrel a függőágyban.
Azért történt ez, mert senki sem csak egy időperspektíva szerint él, mindegyik egyszerre van jelen bennünk, és inkább az a kérdés, melyik irányít éppen. Függ a körülményektől és az aktuális helyzettől, hogy melyiket engedjük a kormánykerékhez. Ha például a munkahelyünkön vagyunk, jó esetben a jövőorientált lép előtérbe, aki szem előtt tartja a döntések következményét az előmenetelünkre nézve (nem ordítjuk le a főnök fejét akkor sem, ha nagy késztetést érzünk rá). Amikor viszont otthon, családi körben vagyunk, könnyen átveheti az irányítást a jelenhedonista, aki megmagyarázza, hogy miért kell megenni az egész tábla csokit („fárasztó és stresszes volt ez a nap, ennyit igazán megérdemlek”), vagy épp a múltnegatív, aki beleköt a párjába egy évekkel ezelőtti hiba miatt, és mert észre sem veszi, hogy jó is történt a közös múltjukban („mindig ezt csinálod, soha nem vagy hajlandó a kisujjadat sem mozdítani értem”).
Nem az a cél, hogy csak az egyik vagy a másik irányítson, hanem hogy egyensúlyba hozzuk az időperspektívákat. És lehetőleg a jövőorientált vezessen az utunkon, miközben a jelenhedonistának és a múltpozitívnak is hagyunk teret érvényesülni.
Legalábbis Zimbardo szerint ez vezet a boldogsághoz, szerintünk pedig ez a titka a sikeres fogyásnak is. Ha ugyanis ez a három perspektíva egyensúlyba kerül bennünk, akkor a döntéseket úgy fogjuk meghozni a diétával kapcsolatban is, hogy nem tévesztjük szem elől a célt, amikor előttünk van egy fánk és egy saláta (ő a jövőorientált), de közben néha engedünk magunknak finomságokat, mert az is kell a léleknek (ő a jelenhedonista), és nem kezdünk önostorozásba, amiért hagytuk felszaladni azt az öt kilót (ő a múltpozitív).
Idén kipróbálhatjuk, hogy nem szigorral és kritikusan állunk magunkhoz a nyaralás utáni fogyókúra során, mint eddig, hanem az időperspektívánkat próbáljuk megváltoztatni, amennyire lehetséges. Ha ez sikerül, akkor garantáltan jönnek majd az eredmények mínusz kilók formájában, és még a lelkünk is egészségesebbé válhat közben.
