Életmód

30 férfit tartott a háremében a kínai hercegnő

„Miért csak a férfiaknak lehet háreme?” – tette fel a teljesen jogos kérdést a hamvas Liu Csuju hercegnő, majd a tettek mezejére lépett. Példáját sajnos a későbbiekben nem követte senki.

A Kínában isz. 453 és 464 között uralkodó Liu Csün császár (posztumusz nevén: Hszia Vu-ti) nem volt egy különösebben rokonszenves férfiú: megölte a testvérbátyját, ágyasává tette a húgait és az unokahúgait, csaknem minden egyes nap eszméletlenre itta magát, és kegyetlen, ám totálisan inkompetens zsarnokként irányította a birodalmat. Ja, és nagy valószínűséggel lefeküdt a saját anyjával is. Fia, Liu Ce-je (poszthumusz nevén: Csien Fej-ti), aki halála után, szinte még gyerekfejjel, alig 15 évesen váltotta őt a trónon, hűen követte az atyai hagyományokat, sőt még rá is tett néhány lapáttal: öngyilkosságra kényszerítette az egyik öccsét, házi őrizetbe záratta és megkínoztatta a nagybátyjait, illetve lemészároltatta az előző császárhoz hű tisztviselőket.

Továbbá gyakran hált különféle nő- és férfirokonaival, palotájában pedig orgiákat rendezett, amelyeken a résztvevőknek időnként állatokat is meg kellett hágniuk, ha nem akartak ott helyben szörnyű kínhalállal lakolni. Egy udvarhölgyet meg állítólag csak azért végeztetett ki, mert az hasonlított egy nőre, akit valamelyik rémálmában látott. Igazán figyelemre méltó teljesítmény, amiért még a néhai őrült római császárkollégáknak sem kellene szégyenkezniük; pláne, hogy Liu Ce-je az egész ámokfutást nagyjából másfél év alatt hozta össze, ugyanis 466-ban összeesküvők egy csoportja meggyilkolta.

Liu Ce-je császárhoz alighanem csak egy családtagja állt igazán közel: a nála mindössze pár évvel idősebb, világszép nővére, Liu Csuju hercegnő (akivel néhanapján ágyba is bújt, de ezen nyilván nem lepődik meg senki). Liu Csuju férjes asszony volt, ám miután látta, hogy öccse a trónra kerülése után milyen nyaktörő sebességgel indul meg lefelé a promiszkuitás és a vérfertőzés vad, hívogató meredélyén, hirtelen elkezdte szűknek érezni házasságának kispolgári kereteit. Egy nap tehát így fordult a testvéréhez:

Különböző neműek vagyunk, de egyazon apától születtünk. Ám amíg te 10 ezer nőt tartasz a palotában, nekem csupán egy férjem van. Ez nem igazságos!

Liu Csuju egy 18. századi ábrázoláson (forrás: Wikipedia)

Liu Csuju egy 18. századi ábrázoláson (Forrás: Wikipedia)

És mennyire igaza volt! Érdekes módon Liu Ce-je nem koncoltatta fel azonnal a szexért reklamáló hercegnőt, hanem rendkívül felvilágosult őrült zsarnokként viselkedett, és harminc darab fiatal, szívdöglesztő férfit bocsátott Liu Csuju rendelkezésére. Bár az már akkoriban sem számított valami világraszóló újdonságnak, ha egy előkelő, vagy éppen kevésbé előkelő hölgynek egy időben több szeretője is volt (sőt, ez a gyakorlat minden bizonnyal egyidős a civilizációval), olyan esetről nemigen tudunk, hogy egy nő valaha formálisan férfiháremet tartott volna; szóval Liu Csuju nem egyszerűen megelőzte a korát, hanem konkrétan egyedül játszott a saját pályáján (a császárkori Kínában persze ezt a remek intézményt nem háremnek, hanem hougongnak hívták, de ez részletkérdés).

Liu Ce-je és Liu Csuju története egy friss kínai sorozatot is megihletett (fotó: Youtube)

Liu Ce-je és Liu Csuju története egy friss kínai sorozatot is megihletett (Fotó: Youtube)

Hogy a hercegnő mennyire, illetve milyen módokon használta ki a szórakoztatására rendelt ágyasokat, arról sajnos nem szól a fáma. Még az is lehet, hogy ezt az egészet csak a későbbi korok történetírói találták ki, hogy ezzel is érzékeltessék, micsoda erkölcstelenség uralkodott Kínában a Liu Szong dinasztia idején. Az mindenesetre beszédes, hogy Liu Csujut nem elégítette ki a saját, külön bejáratú háreme, így szemet vetett egy jóképű tisztviselőre, bizonyos Csü Jüanra, akit természetesen meg is kapott a bátyjától. Azonban hiába próbálta elcsábítani, a férfi tíz nap után sem adta be a derekát, így végül – váratlan fordulat – szabadon távozhatott. Sajnos bátyja bukása után a hercegnő eseménydús pályafutása is véget ért: az új császár, Liu Jü – egyébként Liu Ce-je és Liu Csuju nagybátyja – ugyanis parancsba adta, hogy önkezével vessen véget az életének. Legfeljebb 18-19 éves lehetett ekkor.

További buja szexkalandok a régmúltból:

kiemelt kép: Youtube

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top