Az utóbbi egy hónapban aggasztó hírek érkeztek Olaszországból, szeptember második felében már arról számoltak be, hogy Rómában megteltek a kórházak, október 13-án pedig Giuseppe Conte olasz miniszterelnök arra kérte az állampolgárokat, hogy otthon is viseljenek maszkot.
Az országban folyamatosan nő a regisztrált fertőzöttek száma, a régióknak pedig jogukban áll a központi állami rendelkezéseket tovább szigorítani, Genovában például még az utcai beszélgetést is tiltják.
A huszonnégy óra alatt szűrt 8804 beteg a legmagasabb ilyen jellegű adat a járvány olaszországi terjedésének február végi kezdete óta. Kórházban jelenleg több mint 5400 beteget kezelnek, intenzíven 586-an vannak. Utóbbiak száma egy nap alatt majdnem ötvennel emelkedett.
Az MTI szerint a legtöbb új beteget (több mint kétezret) Lombardiában szűrték, ezzel ismét az északi tartomány lett a járvány első számú gócpontja.
Genova öt belvárosi kerületét nyilvánították vörös zónának, ahol a két személy közötti utcai beszélgetés is tiltott, még szájmaszkban is. Tiltott bármilyen tömörülés köztéren és magánlakásban, az üzleteket este kilenc és reggel nyolc óra között lezárják, kivéve a gyógyszertárak és a dohányüzletek automatáit. Hasonlóképpen kijárási tilalmat vezettek be a Nápoly közeli Arzanóban a következő tíz napra, ahol a kereskedelmi tevékenységet és az oktatást is leállították a túlzottan megemelkedett járványgörbe miatt.
A lombardiai tartományi elnök, Attilio Fontana közölte, azért is magasak náluk az adatok, mert arányaiban ők tesztelnek a legtöbbet az országban.