nlc.hu
Életmód
Kiröhögte az újévi fogadalmait

Könnyesre röhögte magát a nő, amikor felolvasta a 2020-as újévi fogadalmait

Január elején még senki se tudta, hogy az egész évet lehúzhatjuk a klotyón, így akadtak, akik újévi fogadalmakat tettek. Így volt ezzel Robyn Schall is, aki most fuldokolva röhögött, amikor felolvasta a követőinek az újévi fogadalmait.

Robyn Schall humorista optimistán állt neki az új esztendőnek idén januárban, persze akkoriban még nem tudhatta, hogy milyen tömény lókakivá válik majd az egész év. Novemberben aztán rátalált az év elején írt újévi fogadalom-listájára, és felolvasta a Twitteren a követőinek, hogy ők is vele röhögjenek. A videót több mint hárommillióan látták, és bő hatszázezren lájkolták – szúrta ki a 24.hu.

Robyn az év elején szeretett volna több pénzt keresni, ezzel szemben március óta munkanélküli. Szeretett volna többet utazni, lefogyni, több társasági életet élni és kevesebbet sírni. Az utazás, a mielőbbi lefogyás és a több társasági élet sem jött össze, és a helyzet az, hogy a járvány alatt minden egyes nap sírt. Ezenfelül több időt szeretett volna tölteni a nagymamájával, aki azóta sajnos meghalt. És neked hogy telik a 2020-as éved?

Röhögésből sosem elég:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top