nlc.hu
Életmód

A koronavírus legyőzte az amerikai rabot, aki korábban túlélte a saját kivégzését

Valószínűleg koronavírusban halt meg az az amerikai rab, aki korábban túlélte a saját kivégzését

2009- ben két órán keresztül próbálták kivégezni. Sikertelenül.
Túlélte a kivégzését, a koronavírus viszont végzett az amerikai rabbal

Rommel Broomot azután ítélték halálra, hogy 1984-ben elrabolt, majd megerőszakolt és meggyilkolt egy 14 éves lányt. 

2009. szeptember 15-én került sor a kivégzésére, ám nem tudták beadni neki a halálos injekciót, ugyanis nem találtak rajta vénát.
A technikus csapat összesen 18 alkalommal szúrta meg, sikertelenül.

Végül két órányi próbálkozás után lefújták a kivégzést.

A Guardian cikkéből az is kiderül, hogy Broom próbált a technikusoknak segíteni, azaz vénát találni magán, és hogy a sokadik próbálkozás után már keservesen sírt.

A férfi idén júniusra kapott újabb időpontot, kivégzését azonban elhalasztották 2022 márciusára, amire már nem kerül sor.

A 64 éves rab ugyanis hétfőn meghalt, feltehetőleg a koronavírus szövődményeibe. Legalábbis a neve rákerült a Rehabilitációs és Javítóintézeti Minisztérium által vezetett listára. amelyen olyan fogvatartottak szerepelnek, akik a gyanú szerint a COVID-19-ben haltak meg.

A Guardian szerint még várnak a halotti anyakönyvi kivonatokra. Egyelőre 124 fogvatartott halt meg a koronavírus megerősített vagy valószínűsíthető eseteiben.

Fotó: Pexels

Bizarr esetek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top