Tavaly 2800-an lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok azok közül, akik a Szerencsejáték Zrt. valamelyik játékát választották. Az ötöslottó minden eddiginél nagyobb nyereményt hozott 37 hétnyi halmozódás után: a szerencsés nyertes kis híján hat és félmilliárd forintot vihetett haza – írja az MTI a Szerencsejáték Zrt. közleménye alapján.
Ezenfelül volt még az ötöslottón, aki 1,7 milliárdot, másvalaki pedig közel négymilliárd forintot nyert. A hatoslottó csak egyetlen milliárdost adott tavaly az országnak, ő 1,376 milliárd forinttal lett gazdagabb. Ha munka nélkül akarsz milliókat szerezni, erre továbbra is az ötöslottó adja a legnagyobb esélyt: tavaly 1150 játékos nyert milliós összegeket. Kaparós sorsjeggyel 534-en lettek milliomosok. Az október végén indított e-sorsjegyek még szerényebben teljesítettek, és csak nyolc új milliomost köszönhetünk nekik. A nemzetközi Eurojackpoton 54 magyar lett milliomos, Skandináv lottón pedig 23-án örülhettek igazán nagy összegeknek, közülük nyolcan akár több százmillió forintnak. Tippmixen az év legnagyobb nyereménye 17 millió forint volt, Jokeren 288-an lettek milliomosok.