A leghíresebb és talán legképtelenebb alak a gyerekkori ijesztgetések között a rézfaszú bagoly, akivel már 40 évvel ezelőtt sem tudtunk mit kezdeni, fogalmunk sem volt róla, mit jelent és pontosan miért kell annyira félni tőle, amikor azzal fenyegettek, hogy elvisz, mert rosszak vagyunk. Persze azért rettegtünk, mert olyan vészesen hangzott és még csúnya szó is volt benne, márpedig a káromkodás gyerekkorunkban elég nagy bűnnek számított. Legalábbis minket a ’80-as években már szájon kaptak azért is, ha lehülyéztük egymást, úgyhogy önmagában már az ijesztő volt, ha a szülők, nagyszülők ennyire csúnyán beszéltek velünk. A rézfaszú bagoly akkor vitt el általában, ha valami nagy disznóságot csináltunk, vagy ha csak veszekedtünk, testvérek egymás közt, azaz bármikor értünk jöhetett volna, de szerencsére azért csak meghagyott minket a szülőknek.
Eljön érted, ha rossz vagy (Fotó: nlc illusztráció)
De mi az a rézfaszú bagoly?
Sántha Attila költő, a Székely Szótár szerzője fejtette fel a rézfaszú bagoly eredetét, ami egyáltalán nem gyerekbarát: „Babba egy termékenységi ősistennő, és a bábák ennek voltak egyfajta papnői. (…) A vasfogú bába nem más, mint a rosszféle bábasszony, aki elteszi a gyermeket. (…) A rézfaszú bagoly tulajdonképpen ugyanaz, mint a vasorrú bába, csak férfiben: ha egy férfi nyúl be egy nőbe bármivel, akkor azt fasznak nevezik. S ha a tudós orvos, a „bagoly” egy rézeszközzel hajtja végre a terhesség megszakítását, akkor már nyilvánvaló, honnan is repül a rézfaszú bagoly.” Forrás
„Ne játssz a tűzzel, mert bepisilsz!”
Persze nemcsak a rézfaszú bagoly tornyosult fölénk rémképként gyerekkorunkban, hanem egészen változatos fenyegetéseket tudtak kitalálni őseink. Egy mini-közvéleménykutatást követően kiderült számomra, hogy vagy mindannyiunknak ugyanazok voltak a szülei, nagyszülei, vagy ennyire elterjedten ugyanolyan módszerekkel neveltek minket a felmenőink. A legtipikusabb mondások, amiket többen is emlegettek:
„Ne igyál annyit, mert béka nől a hasadban!” – Mostanra meg kiderült, hogy az a jó, ha sok vizet iszunk. Hallod, anya?
„Puha az orrod? Akkor jó gyerek vagy.” – Hogy jött össze vajon az orr és a jó viselkedés? Egy örökölt tulajdonság, mint az orr puhasága vagy keménysége sehogy sem hozható kapcsolatba a magatartás-problémákkal.
„Edd meg a répát, hogy megtanulj fütyülni”
A jó öreg répa és a fütyülés, mind hallgattuk egész gyerekkorunkban, pedig amúgy nem is azt jelenti, amit feltételezünk róla: „Itt egy hasonlóságon alapuló jelentésátvitellel (metaforával) van dolgunk: a hímvessző a furulyára és hasonló jellegű hangszerekre emlékeztet. A fütyülés és a hímvessző párhuzama erre vonatkozik. A szerv nemi, és nem vizelési funkciójára utal az is, mikor a gyereknek azt mondják: sok répát kell ennie, hogy jól tudjon fütyülni. (Természetesen a répa is formájának köszönhetően kerül a képbe.)” – írja a nyest.hu.
„Ha esik az eső és süt a nap, akkor az ördög veri a feleségét.” – Személy szerint ettől rettegtem, minden ilyen alkalomkor kerestem az ördögöt az égen, és nagyon reméltem, hogy nem látom meg.
„Ne nyeld le a dinnye magját, mert kinő a hasadban!” – Így utólag, szülőként teljesen érthetetlen, miért nem akarták, hogy megegyük a dinnyemagot, legalábbis én csak örülök neki, ha nem kell a magokkal szórakozni, hanem megeszik szó nélkül a dinnyét a gyerekek.
„Ha közelről nézed a tévét, megvakulsz.” – Szerencsére egész sokan megőriztük a szemünk világát, még akkor is, ha amúgy volt némi valóságalapja ennek a mondásnak. Akkor terjedt el ez a hiedelem, amikor a ‘60-as években a General Electric olyan új színes tévét is eladott, melynek sugárzása meghaladta az egészségügyi határértéket. Bár a gyártó gyorsan bevonta a hibás készülékeket, amint kiderült a probléma, a megbélyegzés mégis máig tartja magát, pedig az 1970 óta gyártott tévék sugárzása gyengébb a kozmikus háttérsugárzásnál. Az tény, hogy a túl sok tévézés fárasztja a szemet, fizikai károsodást azonban nem okoz az Amerikai Szemészeti Akadémia kutatásai szerint.
Fotó: ullstein bild via Getty Images
„Állj ki az esőre, ha meg akarsz nőni.” – Ez az intelem maximum az orrfolyást segítette elő, a növést biztos nem.
„Ha grimaszolsz, úgy marad az arcod.” – És persze bandzsák maradunk, ha bandzsítunk.
„Ha nem tanulsz, kukás lesz belőled.” – Azóta kiderült, hogy a kukás valójában eléggé elitszakma, és jól jártunk volna vele.
„Ne játssz a tűzzel, mert bepisilsz!”
Ha nagyon akarjuk, ebbe a hiedelembe is tudunk szerelmi párhuzamot belemagyarázni, ugyanis a „Ne játssz a tűzzel!” önmagában azt jelenti O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások című gyűjteménye alapján, hogy „az olyan szerelmi kaland is veszélyessé válhat, amely eleinte a legártatlanabbnak látszik”. Azaz akár még azt is jelentheti a tűz és bepisilés felnőtt értelmezésben, hogy ha veszélyes szerelmi kalandba keveredsz, akkor könnyen nemi betegséget szedhetsz össze.
Ha rossz leszel…
A szülők egészen változatos ijesztgetésekkel próbáltak visszatartani minket a rosszalkodástól: jött értünk a nagyfülű, a mokkoló, a mókár, a kókány, a vasas cigányasszony, a drótostót vagy épp a zsákos ember – hogy csak pár különleges mumust idézzünk fel. Ha nem viselkedtünk a társadalmi és családi normáknak megfelelően, akkor jöttek a válogatott fenyegetések: volt olyan család, ahol Kínába akarták feladni a gyerekeket egy kis csomagban, a másikban a mamának volt egy fakanala, aminek örökre nyoma maradt volna, ha odacsapott a rossz unokáknak, és az sem volt ritka, hogy egyenesen a vasorrú bábát emlegették, ha különösen nagy disznóságot műveltünk.
Nem gonoszságból tették ezt velünk a szüleink, hanem mert már annyira megszokott a gyereknevelésben eszközként használni az ijesztgetést, hogy bele sem gondoltak, hogy mit mondanak. Jóhiszeműen és nem ártó szándékkal hajtogatták ezeket a mondásokat, és eszükbe sem jutott, hogy esetleg traumát okozhatnak velük.
Francisco Goya: a Mumus, 1799 (Fotó: Heritage Images via Getty Images)
Arra, hogy miért vált ennyire bevált eszközzé az ijesztés, Balázs Géza nyelvész, A babustól a Börmögűig — A gyermekijesztők manapság című írásában találunk választ: „A megijesztésben, az ijesztegetésben erő, hatalom van.
Aki mást sikeresen megijeszt, abban félelmet kelt, egyúttal annak fölébe kerül.
Ezért rendszerint a tapasztaltabbak tudják megijeszteni a tapasztalatlanokat, a tájékozottak a tájékozatlanokat, az idősebbek a fiatalabbakat. A szavakkal való ijesztegetés a szavak erejének, hatásának (perlokúciójának) a bizonyítéka. A korosztályi ijesztegetésben élen járnak a felnőttek által a gyermekeknek szánt megjegyzések, a gyermekijesztők. A gyermekijesztő kisgyermekek – inkább tréfás, esetleg beugratós – figyelmeztetésére, nevelésére szolgáló fenyegető figyelmeztetés – idősebb testvérek vagy a szülők részéről. Az ijesztegetés következménye rendszerint pillanatnyi elgondolkodás, esetleg félelem, amelyet a szülők később igyekeznek feloldani.”
Visszanézve már tudjuk felnőtt fejjel, hogy nem kell olyan komolyan venni az ijesztgetéseket, mondásokat, hiedelmeket, de azért talán még emlékszünk, hogy gyerekként nem volt túl jó érzés ezeket hallgatni és hinni is meg nem is, amivel a felmenőink fenyegettek. Szülőként ezért talán érdemes lenne csökkenteni az ijesztgetések számát, és más, modernebb eszközökhöz nyúlni, hogy a gyereknek minél kevesebb félelemmel kelljen megküzdenie, mire felnő, és a jó magatartást valamilyen kedvesebb módszerrel elérni nála.
