A koronavírus örökre velünk marad az egyik vakcinagyártó vezetője szerint

nlc | 2021. Január 15.
A szakember szerint rendszeresen visszatérhet, mint az influenza.
Nyár végére oldhatják fel a korlátozásokat Orbán szerint

A JPMorgan Healthcare Conference elnevezésű rendezvényen beszélt a koronavírus hosszú távú jövőjéről Stephane Bancel, az egyik Európában is engedélyezett vakcinát fejlesztő Moderna vezérigazgatója – írja a Forbes. A szakember szerint a kórokozó nem fog eltűnni az életünkből, mert valamilyen formában velünk marad. 

Bancel – több járványügyi szakemberrel együtt – úgy fogalmazott, hogy a koronavírus a jövőben rendszeresen visszatérhet, akárcsak az influenza, igaz, az esetszámok jóval alacsonyabbak lesznek, mint a mostani világjárvány során. 

Stephane Bancel, a Moderna vezetője egy 2019-es konferencián (Fotó: Getty Images)

A Moderna első embere azt mondta: „úgy gondoljuk, hogy örökké együtt kell élnünk” a koronavírussal, ezért fontos, hogy a vakcinát fejlesztő cégek folyamatosan figyeljék az esetleges új mutációkat, hogy a védőoltásokat módosítani tudják, ha szükség van rá. 

További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Exit mobile version