nlc.hu
Életmód
Az egyik vakcinagyártó vezetője szerint a vírus örökre velünk marad

A koronavírus örökre velünk marad az egyik vakcinagyártó vezetője szerint

A szakember szerint rendszeresen visszatérhet, mint az influenza.

A JPMorgan Healthcare Conference elnevezésű rendezvényen beszélt a koronavírus hosszú távú jövőjéről Stephane Bancel, az egyik Európában is engedélyezett vakcinát fejlesztő Moderna vezérigazgatója – írja a Forbes. A szakember szerint a kórokozó nem fog eltűnni az életünkből, mert valamilyen formában velünk marad. 

Bancel – több járványügyi szakemberrel együtt – úgy fogalmazott, hogy a koronavírus a jövőben rendszeresen visszatérhet, akárcsak az influenza, igaz, az esetszámok jóval alacsonyabbak lesznek, mint a mostani világjárvány során. 

A Moderna vezetője szeirnt a koronavírus örökre velünk marad

Stephane Bancel, a Moderna vezetője egy 2019-es konferencián (Fotó: Getty Images)

A Moderna első embere azt mondta: „úgy gondoljuk, hogy örökké együtt kell élnünk” a koronavírussal, ezért fontos, hogy a vakcinát fejlesztő cégek folyamatosan figyeljék az esetleges új mutációkat, hogy a védőoltásokat módosítani tudják, ha szükség van rá. 

További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

  • Orbán: hamarosan olthatják a 60 év feletti krónikus betegeket, 1 nap alatt 500 ezer embert tudnak beoltani
  • A legtöbb covidos beteg legalább 5 hónapra védett lesz a vírus ellen
  • Eszedbe ne jusson vakcinát venni, biztosan hamis!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top