nlc.hu
Életmód

Sör mint utolsó kívánság

Egy pint sör volt az utolsó kívánsága, a kórház teljesítette kérését

Nagy-Britanniában több mint 37 ezren fekszenek kórházban a koronavírus-járvány miatt, és sajnos nem mindenkinek az életét sikerül megmenteni.

Az egyik manchesteri kórház intenzív osztályán fekvő férfi azt kérte a személyzettől, hagy ihasson meg még utoljára egy pint sört, ők pedig teljesítették a kérését. A férfi, aki koronavírus-fertőzés miatt került kórházba, röviddel később el is hunyt, írja a Daily Star.

Ugyan a járvány fizikailag és lelkileg is nagyon megviseli az orvosokat és az ápolókat, Dr. Shondipon Laha, az egyik brit egészségügyi szervezet intenzív ápolással foglalkozó szakértője szerint nagyon fontos, hogy az utolsó pillanatokban a betegek mellett legyenek, ha kell, fogják a kezüket, vagy gondoskodjanak arról, hogy a kedvenc zenéjük szóljon, ugyanis ez is a munka része. És persze sajnos az is, hogy közöljék a családtagokkal, sajnos már nincs mit tenni, ráadásul a járvány miatt ezt nem tehetik meg személyesen, vagy telefonon vagy videócseten keresztül kell közölniük a rossz hírt.

Ez érzelmileg nagyon megterhelő

– tette hozzá.

Dr. Shondipon Laha elmondása szerint a Covid-osztályokon dolgozó kollégák közül vannak, akik poszttraumás stressz szindrómában szenvednek az elmúlt hónapok miatt, és nagyon demoralizáló látni, hogy mi folyik a kórház falain belül és kívül, hiszen mintha ez két külön világ lenne.

A brit egészségügyi miniszter, Matt Hancock hétfői közlése szerint jelenleg 37 475  koronavírusos beteg szorul kórházi ápolásra, és a járvány kitörése óta nem volt ilyen magas a számuk.

Koronavírus elleni oltóanyagot adnak be egy férfinak az angliai Hertfordshire megyei Stevenage város konferenciaközpontjában létesített oltóközpontban 2021. január 11-én.

Koronavírus elleni oltóanyagot adnak be egy férfinak az angliai Hertfordshire megyei Stevenage város konferenciaközpontjában létesített oltóközpontban 2021. január 11-én (Fotó: MTI / EPA / Pool / Joe Giddens)

Utolsó kívánságok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top