nlc.hu
Életmód
Videó: egy GoPro 6 évig volt a víz alatt, mégis működik

Egy GoPro 6 évig volt az óceán mélyén, és amikor megtalálták, kiderült, hogy működik – videó

Egy önkéntes, aki az óceán fenekén gyűjtötte a szemetet, talált rá az évekkel ezelőtt elhagyott GoPróra.
Ezt a GoPro 6 évig volt az óceán mélyén, és amikor megtalálták, kiderült, hogy működik

Rose Zhang, az Óceánvédők Szövetségének önkéntese elmondta, hogy épp egy takarítási akcióban vett részt a Honolulu területén található Oahu sziget déli oldalán, amikor rátalált a GoPróra, ami még mindig a vízálló tokjában pihent.

Zhang később felfedezte, hogy a memóriakártyán lévő fájlok sértetlenek, ezért az utolsó videót közzétette a Facebookon, annak reményében, hogy annak segítségével megtalálja a kamera tulajdonosát.

A videón, mint később kiderült Nainoa Kamai látható 18 évesen, ahogy néhány barátjával épp a sziklákról ugranak a vízbe, 2014-ben. A kamera ekkor esett ki Nainoa kezéből és süllyed a mélybe.

Miután a videót felkerült a netre, mások szóltak a srácnak, hogy ő szerepel rajta. Kamai először alig hitte el, hogy valaki ennyi idő után megtalálta a kamerát, ami ráadásul működik is.

Az UPI azt is írta, hogy Nainoa a fényképezőgépet az anyjától kapta ajándéka, pár nappal azelőtt, hogy elhagyta volna.

Zhang végül január 19-n meglátogatta Kamait, hogy személyesen adja vissza a megtalált holmit.

Kamai egyébként azóta kapott egy másik GoPrót, de most azt tervezi, hogy beszerez egy új akkumulátort a régi kamerához, hogy kipróbálja, tényleg működik-e rendesen, vagy csak a memóriakártya úszta meg a dolgot.

(Upi)

Fotó: YouTube

Nézegess mesés tengerpartokat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top