nlc.hu
Életmód
IT-toborzóból szoftverfejlesztő (x)

IT-toborzóból szoftverfejlesztő (x)

Móni a járvány kellős közepén kezdett programozni tanulni, ma pedig már egy banknál dolgozik fejlesztőként.

Neked hogyan jött a gondolat, hogy IT-területre válts?

Évekig IT-toborzással foglalkoztam, és régóta motoszkált a fejemben, hogy szívesen átülnék a másik oldalra. Korábban a BME-n is elkezdtem programozást tanulni, de akkor volt olyan programozós tantárgy, amivel nem jutottam dűlőre. A járvány azonban az én életembe is elhozta a fordulópontot. Elvesztettem az állásomat, de egyébként is vágytam már egy más típusú munkára, ami kicsit elmélyülősebb, talán kreatívabb, másképp van a hangsúly a problémamegoldáson. Így belevágtam a karrierváltásba.

Ez nem egy könnyű döntés. Végig magabiztos voltál abban, hogy menni fog?

Tavasszal a Green Fox 3 hetes, ingyenes kurzust indított (#MyFirstApp Coding Camp), így tét nélkül kipróbálhattam magam. Nagyon gyakorlatközpontú volt, azonnal láttam az eredményt, ez rengeteg sikerélményt adott. Teljesen elkapott a flow, a végén pedig nagyon büszke voltam, hogy sikerült összekalapálnom az első kis applikációmat. Ezután már nem volt kérdés, hogy a következő lépés a Green Fox szuperintenzív képzése.

IT-toborzóból szoftverfejlesztő (x)

A járvány, gondolom, ezt sem könnyítette meg. Hogyan tudtátok megoldani például a bejárást?

Többek között pont a járványhelyzet miatt május közepén a Green Fox online képzést is indított, én is ehhez csatlakoztam. A földrajzi rugalmasság órási pozitívum volt számomra. A képzés alatt hazaköltöztem, többször utaztam Angliába, vizsgáztam és interjúztam Olaszországból.

Októberben sikeresen el is végezted a képzést. Visszatekintve milyennek élted meg?

Fárasztó, munkás és élvezetes.  Átlagosan napi 8-10 órát kellett tanulásra fordítani, igaz, ez nem ért váratlanul. Olyan volt az egész, mint egy hullámvasút: a lejtő után mindig jött a felívelés, és akkor minden összeállt. Motiváló visszanézni a saját tanulási görbémet, sokat fejlődtem a képzés alatt.

A képzés után mi történt veled?

Szerencsém volt, a végzést követően néhány hét múlva már elkezdtem dolgozni egy banknál. Tudom, hogy még a pálya elején járok, és nagyon sokat kell tanulnom. A Green Fox képzésével viszont el tudtam indulni, és most a legfontosabb célom, hogy lépésről lépésre építsem a fejlesztői karrieremet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top