Az idén januárban hatályba lépett otthon-felújítási program sokak érdeklődését kiváltotta: a háztartások 7 százaléka – a teljes magyar lakosságra vetítve 290 ezer család – biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódó állami támogatást felvenni a következő két évben – derül ki a GKI és a Masterplast közös januári lakáspiaci felméréséből.
A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett háztartások 17 százaléka valószínűleg igénybe venné ezt a fajta támogatást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez inkább egyfajta érdeklődést, az adott lehetőségek fontolgatását jelenti.
A közlemény szerint sokan, szembesülve a támogatás-igénybevételi szabályok okozta buktatókkal, a kivitelezők várhatóan megemelt áraival, illetve az építőipari kapacitáshiánnyal, le fognak mondani a tervezett korszerűsítésről, vagy legalábbis későbbre halaszthatják azokat. A GKI úgy vélte, hogy a jelzett 17 százaléknak nagyjából a felében valósulhat meg felújítás, a teljes magyar lakosságra vetítve ez újabb mintegy 350 ezer családot jelent.
Mindezek miatt a felmérésben megállapították, hogy együttesen a következő két évben az otthonfelújítási program mintegy 640 ezer családot érinthet. A program iránti hatalmas érdeklődést az is mutatja, hogy 2020-ban alig 180 ezer lakást újítottak fel.
A jövedelmi helyzet és a biztosan tervezett támogatás-felvétel aránya szorosan összefügg: a legalacsonyabb két jövedelmi tizedbe tartozók 3 százaléka tervezi, hogy felveszi a támogatást, viszont a legmagasabb két jövedelmi tizedbe tartozók körében ez az arány 14 százalékos. A GKI szerint a konstrukció miatt várható volt a magasabb jövedelmű családok részvételének túlsúlya.
(MTI)
(Kiemelt kép: Pexels/Rene Asmussen)
Otthonfelújítási támogatás az nlc-n:
- Otthonfelújítási támogatás: 25 éves korig számítanak a gyerekek
- Ezek a feltételei az otthonfelújítási támogatásnak