nlc.hu
Életmód
Tavaly csúnyán felgyorsult a magyar népességfogyás

Tovább fogy Magyarország lakossága, tavaly közel ötvenezerrel lettünk kevesebben

Tizenkét hónap leforgása alatt annyival lettünk kevesebben, mint Nagykanizsa teljes lakossága. A szomorú adatot úgy produkáltuk, hogy közben a házasságkötések száma és a gyerekvállalási kedv is nőtt.

2020-ban 139 549 honfitársunk hunyt el, ami 7,7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Mindeközben az élve születések száma csak 92 233 volt, ami ugyan 3,4 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest, a természetes fogyás így is közel ötvenezer, pontosabban 47 316 fő. Ez nagyjából pontosan annyi, mintha egyetlen év alatt elveszítettük volna Nagykanizsa teljes lakosságát – derül ki a Fókusz riportjából.

Az elhalálozások számának növekedésében a koronavírus terjedése is közrejátszott. Utoljára 1999-ben haltak meg egyetlen év alatt ilyen sokan az országban. Több mint egy évtizede az elhunytak száma éves szinten 130 ezer körül stagnál, a közel tízezres emelkedést nehéz lenne nem a koronavírus-járvány számlájára írni. Dr. Falus Ferenc a riportban elmondta, hogy az emelkedéshez az is hozzájárulhatott, hogy sok ember a járvány miatt a megszokottnál csak később fordult orvoshoz, emiatt súlyosabb állapotban került ellátásra, vagy nem is fordultak orvoshoz, mert féltek attól, hogy a kórházban fertőződnek meg. A szomorú tendencia az elhalálozások számának növekedésében nemcsak Magyarországra, hanem az egész világra jellemző volt tavaly, de ettől még a koronavírusban elhunytak száma itthon sajnos kiemelkedően nagy: a halálozások számát a lakosságszámra kivetítve a tizenkettedikek vagyunk a világban. A demográfiai helyzeten sajnos csak minimálisan javított a tény, hogy a házasodási és gyerekvállalási kedv is megnőtt itthon a tavalyi évben. Tavaly a járványügyi korlátozások ellenére 67 301 házasságkötés született, ekkora házasodási kedv utoljára 1986-ban volt az országban, amikor 72 000 pár kötött házasságot Magyarországon.

Híreink Magyarország népességszámának alakulásáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top