Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy anya ellen, aki a gáztűzhelyen hagyta a forró olajjal teli palacsintasütőt, amelyet a kisgyereke magára rántott – számolt be a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.
Az eset még 2019. október 12-én történt egy Hajdú-Bihar megyei kistelepülésen. Az anya vacsorát készített, már meg is sütötte a húst, azonban forró olajjal teli palacsintasütőt a gáztűzhely első égője fölé tette hűlni.
A nő édesanyja is konyhában volt, de mindketten háttal álltak a tűzhelynek. Ekkor hirtelen beszaladt a nő 13 hónapos gyereke, és magára borította a tűzhelyen hagyott palacsintasütőt, a forró olaj ráborult a fejére és a mellkasára.
A nagymama elsősegélyben részesítette a gyereket, anyja pedig rögtön mentőt hívott. A gyerek hosszú kórházi kezelésre szorult, több műtéten átesett. Testfelületének csaknem 30 százalékán másod- és harmadfokú, életveszélyes égési sérülések keletkeztek, és maradandó fogyatékosságot hátrahagyva gyógyultak.
A főügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék a vádlottat felfüggesztett fogházbüntetésre ítéltje.
(Kiemelt kép: Pixabay/Steve Buissinne)