A következő 50 évben szükség lesz a koronavírus-vakcinára

nlc | 2021. Március 04.
Nincs rá esély, hogy a kórokozó kipusztuljon.
Korlátozó intézkedések a koronavírus miatt

A koronavírus még évtizedeken át velünk maradhat, ezért csak azt tehetjük, hogy megtanulunk vele együtt élni – nyilatkozta a 168 Órának dr. Rusvai Miklós víruskutató. A szakember szerint erre akkor van esély, ha megfelelően immunizáljuk magunkat, vagyis beadatjuk a vakcinát. A kutató rámutatott, hogy az úgynevezett alapimmunizálást bármelyik, jelenleg elérhető vakcinával elvégeztethetjük, a továbbiakban pedig nyugodtan választhatunk másmilyen védőoltást is. 

Dr. Rusvai Miklós hangsúlyozta, hogy most célszerű a kétkomponensű vakcinák mindkét adagját ugyanabból a készítményből beadatni, a későbbiekben azonban egészségkárosodás nélkül bárki beoltathatja magát másmilyen védőoltással is, ha például külföldi út miatt olyan országba kell utaznia, ahol más típusú oltóanyagot tesznek kötelezővé a beutazáshoz. 

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Tévhit, hogy a koronavírus-mutációk ellen nem véd a vakcina

A virológus szakember rámutatott, hogy a Covid-19 eddig ismertté vált variánsai – az úgynevezett brit, brazil, vagy dél-amerikai mutációk – ellen is védelmet nyújtanak a vakcinák. Tévhitnek nevezte az ennek ellentmondó állításokat, legfeljebb azt tartja elképzelhetőnek, hogy a védőoltás kisebb hatásfokú védettséget nyújt.

„Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy ki melyik vakcinát kapja meg, az eredmény ugyanaz lesz, hogy nem lesznek súlyos szövődményeink. A dél-afrikai mutáns esetében azt mondják, hogy körülbelül tíz százalékot le kell vonni a vakcináknak az eredeti vírusváltozat ellen mért hatékonyságából, tehát ha az alapváltozat ellen egy vakcina 92 százalékos védettséget ígér, abból ki kell vonni 10 százalékot, tehát 82 százalékos védettséget kapunk, ami még mindig nagyon szép eredmény” – mondta a 168 Órának adott nyilatkozatában dr. Rusvai Miklós.

A szakember szerint a koronavírus még évtizedeken át köztünk maradhat, ezért kulcsfontosságú az alapimmunizálás, illetve az, hogy megtanuljunk együtt élni a vírussal. Mint mondta, eddig egyetlen más koronavírus sem pusztult ki, arra viszont – vakcina nélkül – legalább 40-50 évet kellene várni, hogy a fertőzés ne okozzon a mostanihoz hasonló súlyos szövődményeket.

Rusvai felhívta a figyelmet arra is, hogy már egyre több tanulmány készült, amely a várandós kismamáknak beadott vakcinák hatásait elemzi, az eddigi eredmények szerint pedig a terhes nők számára sem jelent kockázatot a legtöbb vakcina.

További híreink a koronavírus járvánnyal kapcsolatban:

Exit mobile version