nlc.hu
Életmód
Nagy meglepetést rejtett az óriás tyúktojás

Meglepetést tartogatott az óriástojás, nagyot néztek a feltörésekor – videó

Sok ezer tojásonként egyszer fordulhat csak elő, hogy a belseje olyasmit rejtsen, mint amit az alábbi videóban láthatunk.

Az már talán mindenkivel előfordult legalább egyszer, hogy egy feltört tojás két sárgáját is tartalmazott, nemcsak egyet, pedig ez is egy meglehetősen ritka jelenség: ezer tojásonként egyszer fordul elő. Ennél sokkal ritkább az, ami a lenti videón látható, amikor a tojásban a sárgája mellett egy másik kemény tojás is lapul, vagyis a tojás már-már úgy működik, mint a bolti Kinder tojások – derül ki a Noizz cikkéből.

Egy közelmúltban feltöltött videóban a közönség jókora ovációval fogadja a kemény tojás kipottyanását a tojásból. A tojást egy tyúkmércével óriási, 8 centis tyúktojás rejtette. Hogyan fordulhat ez elő?

A tudományos magyarázat szerint még mielőtt az első tojás megtörténne, újabb érés zajlik a tyúkban, és a tojásvezeték perisztaltikus mozgása visszaszippantja a kész tojást a vezeték legelejére, ahol az újabb tojás az első körül kezd kialakulni. A belső tojás így kétszer idősebb lesz, mint az őt körülvevő burok, emiatt pedig nem annyira ajánlott megenni, bár az is előfordulhat, hogy teljesen ehető a végeredmény.

Tojásokról szakszerűen:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top