nlc.hu
Életmód
Kovács Patrícia Eszenyi Enikőről

Kovács Patrícia Eszenyi Enikő szerepléséről az Álarcos Énekesben: Korai volt a visszatérés

A színésznő legújabb interjújában is szóba került a Vígszínház egykori igazgatója.

Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának vendége volt Kovács Patrícia színésznő, és a beszélgetés során szóba került Eszenyi Enikő, akit ő állítása szerint egykor nagyon szeretett és aki iránt nagyon rajongott, de akivel egy idő után már nem tudott együtt dolgozni. Felmerült az is, hogy Eszenyi Enikő megbűnhődött-e a Vígszínházban kirobbant botrány után, hogy tanult-e az valamit a történtekből.

“Nem tudhatjuk, hogy vele most mi történik. Láttuk ugrálni az Álarcos Énekesben… hadd ne mondjak arról semmit” – mondta Kovács Patrícia, aki szerint egyébként jó lenne, ha Eszenyi Enikő valamilyen formában visszatérne, de nyilván nem vezetői pozícióban, és nyilván nem a Vígszínházban. Arra a kérdésre, hogy mi volt a baj az Álarcos énekessel, pedig a következőket válaszolta. “Nagyon rövid volt az az idő, ami akkor eltelt. Én nem akarom az Eszenyi Enikőt visszatérésként tigris jelmezben látni. Tök jó műsor, csak annyira rövid volt ez az idő. Az én belső jóérzésem azt mondja, hogy korán volt nagyon a visszatérés” 

(via 24.hu)

Kovács Patrícia a születésnapját ünnepelte

Kovács Patrícia (Fotó: Sajtóklub)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top