Tíz gyereket szült egyszerre a világrekorder nő

nlc | 2021. Június 09.
Az orvosok csak nyolc babára számítottak.
kisbaba

A dél-afrikai Pretoria egyik kórházában dőlt meg a marokkói Malian Halima Cissé rekordja, aki még májusban adott életet kilenc egészséges kisbabának – írja a dél-afrikai IOL.

Most a 37 éves Gosiame Thamar Sithole múlta ezt felül, annak ellenére, hogy orvosai korábban csak nyolc babát fedeztek fel az ultrahangos vizsgálatok során. A császármetszéssel végrehajtott beavatkozás során három lány és hét fiú született. Ezzel Sithole már 12 gyerek anyukájának mondhatja magát, hat éve ugyanis ikrei születtek.

Az anyukát saját bevallása szerint sokkolta, egyben le is nyűgözte a tíz baba érkezése. Már korábban is alaposan meglepődött, amikor a vizsgálatok során először hatos, aztán nyolcas ikrek érkezéséről számoltak be az orvosai.

„Először el sem hittem – nyilatkozta a kimerült, de boldog anyuka. – Azt gondoltam, hogy ikrekről, esetleg hármas ikrekről van szó, de ennél nem többről. Még akkor sem hittem el, amikor láttam az ultrahangot, de ahogy múlt az idő, úgy jöttem rá, hogy ez bizony igaz. Nagyon féltem, alig bírtam aludni. Olyan kérdéseim voltak, hogy hogy férnek el ott bent? Életben fognak maradni? Nem fog összenőni a fejük vagy a hasuk?”

Gombócból sem kevés, pláne gyerekből! (Fotó: Getty Images)

Végül azonban minden jól alakult, az anyuka, és az apuka, Tebogo Tsotetsi éppen a névadáson gondolkodnak. A valamivel több mint hét hónapra született babákat egyelőre inkubátorban tartják, a szokásosnál rizikósabb szülés miatt.

További friss híreink:

Exit mobile version