A mennyországot és a poklot is megjárta – állítja az újraélesztett férfi

B.Esz. | 2021. Július 17.
A férfi, aki gyakorlatilag halott volt egy rövid ideig, arról számolt be, hogy lelke elhagyta testét, és a mennyet és a poklot is megjárta.

A halálközeli élményeket megtapasztaló Jeff édesanyja korán, a férfi 22 éves korában halt meg rákban. Halála letaglózta Jeffet, aki, miután kereszténynek nevelték, nehezen fogta fel, min mehetett végig halála után az anyja. Később rendőrré vált, inni kezdett, hogy tompítsa fájdalmát. „Mérges voltam istenre” – ismerte el Jeff, akinél krónikus depressziót diagnosztizáltak.

A mennyet és a poklot is megjárta az újraélesztett férfi (Fotó: Unsplash)

2014-ben kedvenc horgászhelyére vezetett, amikor egy autóval ütközött. Minden elsötétült, Jeff csak homályosan emlékszik az autó csúszásának hangjára. Fejét beütötte, és súlyosan megsérült. Amíg az intenzív osztályon volt egy cincinnati kórházban, több életmentő műtéten is átesett. Eközben a férfi démonok képeit látta, morgást és nevetést hallott, ahogy azt is, hogy az orvosok közlik, megállt a szíve.

„Éreztem, hogy a lelkem elhagyja a testem, és emlékszem, hogy sötétséget és ködöt láttam a padlón és a mennyezeten. Olyan helyre kerültem, ahol egy fekete üreg volt, és Jézusért kiáltottam” – meséli a férfi, aki ezután anyja egy fiatalabb verziójával találkozott, aki mélyen a szemébe nézett, és valamiért a saját karját mosta.

„A hívő szemszögéből azt gondolom, hogy ez az üzenet szimbolizálta, tisztítsam meg a cselekedeteimet” – mondja Jeff, aki élménye után visszatért a valláshoz, abbahagyta az ivást, és feloldotta haragját a hit segítségével.

(via)

Különleges beszámolók odaátról

Exit mobile version