nlc.hu
Mindennapok

Halálközeli élmény

Különleges beszámolók emberektől, akik visszatértek a halálból

Mindannyiunkat foglalkoztat, hogy vajon mi történik a halál után. Azok közül, akik visszatértek a klinikai halál állapotából, többeknek különleges élményeik voltak.

Sok beszámoló olvasható és hallható erről, ami közös bennük, hogy a legtöbben nehezen tudják szavakba önteni, amit tapasztaltak, de hatalmas nyugalmat éreztek, miközben halálközeli élményük volt. Négy különleges történet, beszámoló következik.

Tony Cicoria zongoraművész lett

Tony Cicoria ortopéd szakorvos 1994-ben 44 éves volt, az anyjával beszélt telefonon egy New York-i nyilvános telefonfülkéből, amibe néhány perc múlva belecsapott a villám. Egy arra járó ápolónő élesztette újra. Tony arra emlékszik az esetből, hogy látta magát felülről és kékesfehér fény vette őt körül. Mind mondta, azt is tudta, hogy ez a halála pillanata, de nem volt ijesztő, inkább nyugodtnak érezte magát. Mielőtt magához tért, úgy érezte, hogy minden felgyorsul körülötte és valami húzza vissza. Nem sokkal az eset után erős érdeklődést kezdett mutatni a zongorák iránt, pedig korábban nem érdekelte a zene. Szerzett egy zongorát, megtanult rajta játszani és komponálni kezdett, szinte minden idejét ezzel töltötte. 2007. október 12-én debütált az első zongorakompozíciója a connecticuti Westportban.

Landon Kemp feladatot kapott Jézustól

1997-ben szörnyű baleset történt Észak-Karolinában, egy mentőautó ütközött egy személyautóval. Az utóbbiban egy család utazott: az apuka, az anyuka és a 8 éves kisfiúk. Az apuka azonnal meghalt, az anyát stabilizáltak, a kisfiút azonban csak később tudták kiszedni a roncsból. Kétszer kellett újjáéleszteni. Két hétig feküdt kómában, de csodával határos módon nem szenvedett agykárosodást. Amikor az édesanyja közölni akarta vele a hírt az apja haláláról. Landon így felelet: „Tudom, találkoztam vele a mennyországban.” Landon elmondása szerint, ott ismerte még két testvérét is, pedig soha nem beszéltek neki arról a szülei, hogy édesanyja korábban kétszer elvetélt.

A fiú azóta már felnőtt, a baleset nyomait máig magán viseli. 4 éve adott interjút amiben elmondta, hogy még mindig emlékszik rá, amikor látta az apját, annak egy barátjával, aki egy hónappal előtte hunyt el szintén autóbalesetben. Azt mondja, Jézussal is találkozott, aki feladatot adott neki, méghozzá azt, hogy térjen vissza a Földre és segítsen másoknak, többek között a túlvilágon szerzett tapasztalataival és a hit terjesztésével. Ki is adtak egy könyvet az édesanyjával, amiben az élményeikről mesélnek.

Colton Burpot történetéből film is készült

Amikor Colton 3 éves és 10 hónapos lett napokig rosszul volt. Mire a szakszerű orvosi segítséget megkapta, már perforált a vakbele, és azonnal operálni kellett. A műtét közben, azonban a klinikai halál állapotába került. A kisfiúnak a szülein kívül nem sokan hittek először, amikor a műtét alatti élményeiről mesélt. A gyermek azt mondta, hogy Jézus és az angyalok jöttek érte, és akkor tudott megnyugodni, amikor az angyalok a Jézus szeret, valamint Józsué legyőzte Jerikót énekelték neki. Colton arról mesélt szüleinek, hogy találkozott Istennel is. „Ő olyan valaki, akiből sugárzik a szeretet, ezért a mennyország egy nagyon boldog hely.”

A mélyen vallásos család gyermeke továbbiakban azt is állította, hogy találkozott Dávid királlyal, Sámsonnal, Péter és János apostolokkal és Szűz Máriával is. De nemcsak bibliai személyekkel, hanem a saját dédapjával, és a nővérével is, akiről az előző történethez hasonlóan ő sem tudott, mert az anyukájának korábban volt egy vetélése. Elmondása szerint a mennyországban mindenki 20-30 évesnek néz ki, akkor is, ha idősebb vagy fiatalabb volt, amikor meghalt.

Beszámolójában azt mondta szüleinek, hogy amikor Jézus, valamint az angyalok kíséretében felfelé haladt a mennybe, látta felülről a kórházat és azt is, hogy a szülei két külön szobában imádkoznak érte. Mint mondta, Jézus azért küldte őt vissza, mert válaszolni akart az imákra. A történetéből Igazából ​mennyország címmel könyv és film is készült. Colton ma már 21 éves.

Colton Burpot és családja

Colton Burpot és családja 2014-ben (Fotó: Stewart F. House/Getty Images for Sony Pictures Entertainment/AFP)

Anita Moorjani meghalt, hogy önmagára találjon

Anita Moorjani négy évig küzdött a nyirokrákkal, 2006-ban kómába, majd a klinikai halál állapotába került. Amikor sikeresen újraélesztették és felébredt, elmondta, hogy úgy érezte, mintha a kórterem fölött lebegne. Látta apját, aki ez idő alatt meglátogatta őt, a szavait is vissza tudta idézni. Elmondta, hogy mindent gyönyörűnek látott, az összes fájdalma és félelme eltűnt. A csodálatos utazás során felismerte saját lényének nagyszerűségét és betegsége valódi okát. Miután visszanyerte eszméletét, a teste bámulatos gyorsasággal felépült, s elhagyhatta a kórházat. Az élményeit és tapasztalatait A Meghaltam, hogy önmagamra találjak című könyvében osztja meg az emberekkel. Saját segítő weboldalt is működtet, „A szeretet nem luxus” szlogennel. Azokat az üzeneteket adja át, amiket a halálközeli élménye során kapott.

Anita Moorjani

Anita Moorjani 2018-BAN (Fotó: Bryan Bedder/Getty Images for Goop/AFP)

Még több érdekesség a halálról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top