nlc.hu
Életmód

Olaszországi gyerekgyilkosság

Olaszországi gyerekgyilkosság: látni sem akarja a kisfiát megölő Katalint az édesanyja

A kétéves kisfiát meggyilkoló Katalin korábban kényszergyógykezelésen is volt, édesanyja nem látni sem akarja a tragédia után.
Szirénázó rendőrautó

Látni sem akarja az édesanyja azt a magyar nőt, aki Olaszországban meggyilkolta a kétéves kisfiát, a holttestet egy élelmiszer kasszaszalagjára tette. Az élettelen testről fotót készített, és elküldte a gyerek apjának, valamint a 22 éves nagyobbik fiának.

A Blikknek B. Katalin édesanyja, Erzsike néni az mondta: a bíróság az apánál helyezte el a kis Alexet, lánya ebbe nem volt hajlandó beletörődni.

A lányom úgy érezte, igazságtalanul vették el tőle a gyereket, ezért kattanhatott be. Mondta nekem, hogy meg szeretne szökni külföldre. Én hiába próbáltam erről lebeszélni, nem hallgatott rám, pedig megígértem neki, hogy segítek a bíróság döntését megváltoztatni. Még a gyilkosság napján is hazatelefonált, hogy tudassa, jól vannak

– mondta Katalin édesanyja, aki szerint lánya jobb sorsot érdemel, de a történtek után nem kíváncsi rá, nem is megy ki hozzá Olaszországba.

Az egykori pornószínésznő Katalint a bírósági döntés után körözték Magyarországon, miután nem adta át Alexet az édesapjának. Az utóbbi időkben hol egy dömsödi házban tartózkodott, hol édesanyjánál. Korábban élt Olaszországban is, mivel a nagyobbik fia olasz apától született. Édesanyja azt mondta, az olasz férfi agresszív volt, ezért haza kellett jönniük Magyarországra.

Elárulta azt is, hogy lánya 30 éves korában kényszergyógykezelésen volt a Nyírő Gyula Kórházban. „Remélem, most is elmegyógyintézetbe kerül, és bízom benne, hogy normális emberként térhet haza. Akkor szeretném megölelni” – mondta Katalin édesanyja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top