Vérből, vízből és csokiból is lehet hanglemezt csinálni, csak nincs semmi értelme

A vinyl hanglemezek jellemzően – dobpergés! – vinylből, vagyis acetilcellulóz-polivinilkloridból készülnek, fekete színűek és korong alakúak.

Magyarországon bakelit néven is ismertek, noha ebből az anyagból valójában soha nem gyártottak lemezt; attól még persze  nyugodtan használhatjuk a bakelit elnevezést is, sőt, hisz ez végső soron nem is igazán hiba, hanem inkább egy olyasféle kedves nyelvi kuriózum, mint a farmer, ami csak nálunk jelenti azt, hogy jeans.

Szóval, egy vinyl általában így szokott kinézni (a képen a standard 12, 10, illetve 7 hüvelykes (inches) méretekben látható):

Természetesen léteznek ezeknél sokkal hivalkodóbb küllemű bakelitek is: például színes, sőt egyenesen színpompás lemezek, többszínű lemezek, színtelen lemezek, átlátszó lemezek, formára vágott lemezek, képes lemezek, gravírozott lemezek, valamint a fentiek különböző kombinációi, és a többi. Mondjuk különösebb értelme az efféle optikai tuningnak nem igazán van – mi több, ezek a kiadások nem feltétlenül értékesebbek vagy keresettebbek –, de hát nem is kell, hogy mindennek értelme legyen, ugye.

(És akkor a kidobált röntgenfelvételekből készült, fantasztikus kinézetű szovjet lemezekről, amelyeken az ötvenes években tiltott nyugati tánczenéket terjesztettek élelmes orosz fiatalok, még nem is beszéltünk; igaz, ezeket nem a kuriózumértékük miatt gyártották, hanem mert a kommunista kultúrpolitika és tervgazdaság sajátosságai erre kényszerítette őket.)

Miután az elmúlt 10-15 évben – egy hosszabb pangást követően – ismét divatba jött a vinyl (és ezzel párhuzamosan látványosan összeomlott a lemezipar), a zenészek és a kiadók egyre bizarrabb és indokolatlanabb lemezekkel kezdtek előállni a hologramos vinyltől a 2 hüvelyes minilemezen át a zoetrópókat idéző pszichedelikus korongokig, amelyekkel elsősorban nem a szélesebb tömegeket, hanem a minden hajmeresztő hülyeségre vevő rajongókat és gyűjtőket célozták.

Szóval ezekből tényleg csak pár száz darab, vagy még annál is jóval kevesebb készült, és a többségük inkább tekinthető mondjuk műtárgynak vagy afféle relikviának, semmint rendszeres hallgatásra szánt hanglemeznek (ettől még nyilván meg lehet őket hallgatni). Most megmutatjuk a legérdekesebbeket, a legfurábbakat és a legfeleslegesebbeket:

Pisiszínű, szőrös lemez (Eohippus: Getting Your Hair Wet With Pee)

Az Eohippus nevű, avantgárd rockzenében utazó, amúgy még a szubkultúráján belül is tök ismeretlen együttes 2014-ben rukkolt elő ezzel az elragadóan undorító, pisisárga kislemezzel, ami állítólag nemcsak a tagok ki tudja, honnan leborotvált szőrzetét tartalmazza, hanem valamilyen formában a vizeletét is (bár az utóbbit azért nem hisszük el). A sokatmondó címmel ellátott dalt itt lehet meghallgatni (amúgy nem is rossz!), ha pedig valaki szeretne egy ilyen lemezt, az potom kétszáz euróért be is szerezheti az internetről.

Lemez csokiból (Breakbot: By Your Side)

Ez a csokoládéból készült hanglemez tényleg egy hivatalos promóciós kiadvány, ráadásul nem is valami magányos őrült készítette unalmában az anyja pincéjében, hanem a francia elektronikus zene legerősebb bástyájának számító Ed Banger Records jelentette meg 2012-ben, mindössze 120 példányban. Elvileg meg is lehet(ett) hallgatni, igaz, legfeljebb csak 3-5 alkalommal, mivel utána egyrészt elvásnak a barázdák, másrészt meg tönkremegy a tű. Na és persze ehető is, szóval ha párszor lepörgettük a lemezt, akár el is fogyaszthatjuk. Jó lenne tudni, hány ép, érintetlen példány van még ebből. Ha valaki kíváncsi magára a dalra is, az kattintson ide, emitt meg azt lehet megtekinteni, hogyan kotyvasztották a korongot:

Lemez jégből: (Shout Out Louds: Blue Ice)

Pontosabban vízből. A stockholmi indie pop-zenekar bizonyára a hosszú és fagyos skandináv telek hangulatát próbálta megidézni ezzel a speciális, csupán tíz példányban kiadott kislemezzel, ami igazából nem is egy kislemez, hanem egy dizájnos dobozba csomagolt csináld magad barkácskészlet, amely egy üveg desztillált vizet, egy öntőformát és egy használati utasítást tartalmazott: azaz a szerencsés tulajdonosnak magának kellett elkészítenie a korongot egy fagyasztóban. A fenti videón meg is lehet nézni a folyamatot, illetve az is kiderül, hogy szól a jéglemez (hát hogy, nyilván pocsékul. szóval itt a dal rendes minőségben is)

Vérrel töltött lemez (Flaming Lips: Heady Fwends)

Valakinek ezt is meg kellett csinálnia. A experimentális-pszichedelikus pop állócsillaga, a Flaming Lips korábban is híres volt már meghökkentő kiadványairól: az egyik albumukat például négy különböző lemezen adták ki (azaz: mind a négyet egyszerre kellett lejátszani, hogy megkapjuk a teljes hangképet), egy másikat meg egy életnagyságú emberi magzatot formázó gumicukor közepéről lehetett kienni (igaz, ez nem egy rendes lemez volt, hanem egy pendrive). Ilyen előzmények után tehát aligha csodálkozhatunk azon, hogy 2012-ben ők dobtak először piacra vérrel beinjekciózott lemezt. A sztárvendégekkel teletömött Heady Fwends című lemez vériszamós – de amúgy hagyományos módon lejátszható – kiadásához ráadásul a közreműködő zenészek vénáit csapolták meg, köztük olyan sztárokét, mint Nick Cave, Chris Martin, Kesha vagy Erykah Badu. Csak 10 darabot gyártottak belőle, egy példányhoz pedig elég drágán, 2500 dollárért, azaz több mint 700 ezer forintért lehetett hozzájutni (mondjuk ingyen járt mellé egy normális vinylkiadás is, és az egész bevétel egy jótékonysági szervezetnek ment). Egy eladó jelenleg 10 ezer euróért árulja a legnépszerűbb online lemezpiacon, de azért nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ennyiért bárki elviszi.

A világ leglassabb (vagy leggyorsabb?) lemeze

A White Stripesból ismert Jack White lemezkiadója/műhelye, a Third Man Records aztán tényleg élen jár az extravagáns és/vagy teljesen idióta vinylek gyártásában. A TMR jelentetett már meg többek közt szovjet típusú röntgenlemezt, barackillatú lemezt, sötétben foszforeszkáló lemezt, színes folyadékkal töltött lemezt, aranyból és platinából készített lemezt, és még a jó ég tudja, micsodát (igaz, ilyeneket azért más is csinált már korábban), azonban a legszokatlanabb – bár első pillantásra megnyugtatóan normálisnak tűnő – kiadványuk talán a The First Three Years Of Blue Series Singles On One LP At 3 RPM címre keresztelt válogatáslemez volt, ami a kiadó harmadik szülinapjára készült 2012-ben, és összesen 56 darab normál hosszúságú – azaz 2-3-4 perces – dalt préseltek rá különböző zenekaroktól. Ami már csak azért is érdekes, mert a nagylemezek játékideje ritkán haladja meg a 45 percet; az egyórás, ne adj isten nyolcvan perces játékidő pedig már tényleg komoly minőségromlással jár, szóval ilyenek tényleg csak elvétve készültek.

A Blue Series Singles esetében az a trükk (már ha egy ekkora baromságot lehet trükknek nevezni), hogy a korongot nem a hagyományos 33-as vagy 45-ös (vagy a gramofonlemezekhez használt 78-as) fordulatszámon kell lejátszani, hanem 3-ason. Mivel a lemezjátszók alapjáraton nem forognak ilyen sebességgel (miért is tennék), ezért manuálisan, vagyis a kezünkkel kell lassítani a lemeztányér forgását, hogy megtaláljuk az ideális sebességet. Ami viszont legjobb esetben is csak pár másodpercre fog megtörténni, aztán meg szenvedhetünk tovább, ahogy az fentebbi videón is jól látható; a hangminőség mondjuk így is, úgy is borzalmas, szóval tulajdonképpen mindegy is. Ennél már csak akkor lehetne idegesítőbb ez a lemez, ha a dalok ún. párhuzamos barázdákon futnának (mert ilyen is van: az ember soha nem tudhatja, melyik dalt indítja el éppen).

Kapcsolódó cikkeink:

• Óriás lézerlemez, pénzért visszatekerhető kazetta és zenélő képeslap – elfeledett audio- és videoformátumok a múltból
• „Akkor vásároljatok, bazmeg!” – Egy nagyváros túlélői, a budapesti lemezboltosok
• Több mint kétezer magyar gramofonlemezt hallgathatunk meg az interneten