nlc.hu
Életmód

Forgalommal szemben hajtó autósok

Két női sofőr is a forgalommal szemben hajtott az M30-as autópályán

Mindkét autóst előállították a rendőrök.
sofőr

Az Encsi Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 82 éves kazincbarcikai és egy 59 éves encsi nővel szemben – írja a police.hu.

Az egyik esetben a 82 éves nő 2021. október 30-án a kora reggeli órákban az M30-as autópálya belső sávjában haladt a forgalommal szemben Tornyosnémeti irányába. Az út 51. kilométerszelvényében két lengyel kamion haladt a külső és belső sávban egymás mellett, amikor észlelték a szembejövő autót, így a leálló, illetve a külső sávba húzódtak le, azonban a két kamion érintőlegesen így is ütközött, míg a szabálytalan autós továbbhaladt.

A másik esetben az 59 éves nő a kora délutáni órákban haladt szabálytalanul az autópálya 64. kilométerszelvényének belső sávjában a forgalommal szemben, amelynek során kétszer is megfordult az úttesten, amíg elhagyta a pályát. Itt baleset nem történt.

A rendőrök mindkét esetben előállították a sofőröket, vezetői engedélyük bevonásáról intézkedtek és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Még több szabálytalan autós az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top