nlc.hu
Életmód
Pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok

Átlagosan százezer forint pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok

A rendes havi nyugdíjjal együtt kiegészítő emelést és nyugdíjprémiumot is kapnak november közepén az idősek.

A prémium egységesen nyolcvanezer forint lesz, a kiegészítő emelés egy átlagos nyugdíjnál megközelíti a húszezer forintot – mondta a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Ennyivel több pénzt kapnak a nyugdíjasok

Fotó: Pexels

Novemberben az adott havi ellátások folyósításával egyidejűleg 1,2 százalékos kiegészítő emelés lesz. A mostani korrekcióval együtt 4,8 százalékos éves növelésről beszélhetünk – fűzte hozzá Tállai András. Megjegyezte: a különbözetet januárig visszamenőleg egy összegben kapja kézhez minden jogosult, majd decemberben már az emelt összeget folyósítja a kincstár.

A novemberi kiegészítő emeléskor összesen 51 milliárd forintot fizet ki az állam a nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek. Ebben már benne van a 13. havi ellátásra eső többlet kifizetése is. Ehhez társul a nyugdíjprémium körülbelül kétszázmilliárdos összege, vagyis a jogosultak részére 250 milliárd forint pluszpénzt folyósít az állam novemberben – összegezte az interjúban az államtitkár.

Forrás: Magyar Nemzet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top